Dagonya

Pont így érzem és ilyennek látom magam

Tegnap elmentünk vásárolni, hogy Drágaszág frissítse kicsit a ruhakészletét. Sikerült is, így a végén felbátorodva úgy gondoltam, én is kerítek magamnak egy fekete nadrágot.  Találtam egyet, de ami M-es volt, brutálisan icipicinek tűnt csípőben-fenékben-combban. Az eladó hölgy készséggel megmászta a polcokat nekem egy nagyobb nadrágért, és végül úgy látta, az XXL-es méret lesz jó nekem. Lelkiekben ordítva-zokogva bevittem a próbafülkébe, letoltam a nadrágom, és megkapaszkodtam a falban: a felülről irányított kékesfehér fény és a közeli tükör ugyanis olyan látványt nyújtott, hogy az valami iszonyat. Pumba vagyok, jelenleg Hakuna Matata életérzés nélkül :)

Ezt követően léleksimogtó volt az is, hogy a drogériában a fizetésnél láttam, hogy a végösszeg néhány száz forinttal meghaladja a bankszámlámon lévő összeget (pedig nem költöttem sikat!), így készpénzt kellett kérnem Drágaszágtól. Pár nap múlva kapok fizetést, és amúgy is jóval kevesebb pénzből gazdálkodtam a hónapban a táppénzes fizu miatt, de nagyon jó lenne, ha továbbra is önellátó lehetnék, és a saját fizetésemből vásárolhatnék. Megütött az érzés, hogy kerülhetek ilyen helyzetbe, és borzasztóan kínos.

Röviden összefoglalva ezúttal sem pozitív érzéssel zárul a vásárlás mint élmény, a jövőben sem fenyeget, hogy "shopaholic" legyek... :)
Plusz ajándék hajtóerő, hogy összejöjjön valamelyik munkalehetőség. :)
Plusz ajándék belső b@sztatás, hogy cukimuki, hogy igyekszem a kajálásra kicsit odafigyelni, de ez óvodás szintű nekifutás az egyetemi tanulmánynak megfelelő kondíciómhoz. ›:[

Jó, elég sok esetben indul innen a TETTvágy számomra, úgyhogy egyszer még jól fog jönni, hogy most állatira vergődök, meg eleve nagy segítség lesz, ha már nem kell viselnem bent ezt a nyomorúságosan szánalmas színjátékot kiegészülve már az új kollégákkal, ...áhh, nem emberek, komolyan. 

Megyek, eszem valamit :D

A gyógyír

A tegnapi küzdelmet a nyomasztó feszültséggel az oldotta meg, hogy felkerekedtünk és elmentünk a Budapesti Állatkertbe, kezdve a Holnemvolt Parkkal. Simogattam alpakát, kecskéket, lovat, megcsodáltam a lábaink között futkorászó gyűrűsfarkú makikat, és barátkoztam szivárványlórikkal, akik különös kíváncsiságot mutattak: hárman is rámrepültek és tisztogattak hosszú időn keresztül.

Az ottlétünk alatt addig gondoltam a történtekre, míg Nikinővéremnek elmeséltem telefonon. Hazaindulva jutott eszembe, hogy addig nem is jutott eszembe :) Meg is állapítottuk, hogy hasznos tanulság: ha kiborulok, túlfeszülök, behisztizek, FincsÚrnak csak el kell vinnie valami állatközeli helyre, legyen az egy ismerős, állatkert vagy egy farm, ahol átvehetem az állatok békés, tiszta állapotát, ülhetek mellettük csendben vagy simogathatom őket, sírdogálhatok nekik vagy beszélhetek hozzájuk. 

...S ha már Városligetből sétáltunk haza, hogyhogynem útba esett a Jaromír Sörkert, amit azt hiszem bátran nevezhetek a kedvenc közös helyünknek a Drágaszággal.

Csupaszív-szeretetben, állatok közelében tölteni a nap nagyrészét fantasztikus volt! És tudjátok mit? Amin nagyon fellelkesültem, az az, hogy megpróbáltam elképzelni, milyen lesz elengedni azt az alap nyomasztó érzést, hogy alacsony rezgésű, lehúzós munka vár a hét 5 napján, és mindemellett kérdéseimmel nem fordulhatok kb. senkihez, ha pedig hibázom, meglesz a böjtje. Azt még nyilván meg kell találnom, hogy mi lesz a munkám a továbbiakban, de hogy nem ez és nem ilyen, az biztos, és ez már magában nagyon jó...

Gratulálok...

Először is ténylegesen gratulálok magamnak, mert észleltem néhány megérzést és ez esetben nem üldözési mániának bizonyultak.

Másodszor szeretnék gratulálni a csoportvezetőmnek, aki az elmúlt két nap pszichológiai hadviselésével (kiváltképp a tegnapi hátborzóngatóan gusztustalan körrel) elérte, hogy június 15-én megszűnjön a munkaviszonyom a céggel.

IGEN, a helyemre kerestek embert. 
NEM, nem ismerték el. A szánalmasan következetlen improvizációs mese arról szólt, hogy valósznűleg bővül a csoport, csak még nem hagyták jóvá, de valószínűleg jóváhagyják, de ha mégsem, akkor is érdemes felmérni a piacot, hogy milyen jelentkezők vannak, mert ahogy látom, nehéz a pozícióra megfelelő embereket találni.
NANÁ, én ezt nyilván elhiszem, hogy azért ment a sunnyogás, azért nem volt látható a szakmai mentorunk (a mentor igen gyomorforgatóan erős kifejezés rá nézve) naptárjában, hogy már zajlanak az interjúk, azért jártkált hozzá a HR és ejtett ki mások számára is hallgatóan olyan mondatot a száján, hogy "Nagy lendülettel indult, de hamar elmúlt", mert egy még-nem-jóváhagyott bővülés kapcsán kíváncsiságból felmérik a terepet. Úgy, hogy tavaly nyár óta idén márciusban fejezte be az állandó állásinterjúztatásokat, tehát ha valakinek, hát neki igen sok és friss emléke lehet a munkaerő-piacról.

Az viszont meglepetés volt, hogy megtudtam, kitúrták Erát is, akivel nem voltunk képesek felvenni a fonalat a színjátszósdiban, ami szerint csoportunk az Isten delegációja, a csoport működése ideális, mi pedig hülye esendő hibatarisznyák vagyunk, akik rászolgálnak az időnkénti lebaszásra, ugyanakkor könnyeden elsiklanak a hibás statisztikák, az időnként kitörő indulatok és a képmutató hazugaságok felett. Elismerem, erre tényleg nem vagyok képes, hajlandó meg pláne nem. Maradt még ilyen ember a csoportban egyébként.

Alapvetően ami történik, nem bánom, legalább felszabadulok az új lehetőségeknek, alakíthatom a JELENem is - mert megfogadtam, hogy nem olyan helyre megyek, ahol majd akkor lesz nekem jó, ha egyszer ez vagy az történik -, és most már azt is tudom, mekkora szörnyeteg "szárnyai" alól kerülök ki. Azt viszont igen nehéz feldolgoznom, amiket és ahogy mondott nekem.

Én elhiszem, hogy valaki képes rá, hogy kiálljon, ha rá akarnak erőltetni egy rendes munkavállalói felmondást 30 nappal, és végül eléri, hogy közös + 2 hónappal küldjék el, én sajnos nem voltam ehhez elég erős. Egy kört megtettem vele, elértem azt, hogy totál összezavartam és megnehezítettem a dolgát (a játékokban benne vagyok én is, játsszunk), és kivívtam, hogy 60 nap múlva szűnjön meg a munkaviszonyom közös felmondással. Csak aztán ahogy átgondoltam, hogy hogyan fenyegetőzött és miket mondott, arra jutottam, hogy én itt 60 napot nem maradok. Ahol beígérik, hogy kikészítenek, ott nekem nincs miért maradnom. 

...És ez a tök jó, hogy a munkahelyi terror kifejezésre nagyjából 85.400 találat van a Google-n, és a felmondások összegzésénél mindenhol leírják, hogy ilyet nem szabad, jogellenes, nem lehet...Akkor is megcsinálják, megy, működik. Én meg nem vagyok elég jól tájékozott, sem érzelmileg kőkemény ahhoz, hogy egy ilyen harcot végigvigyek. Viszont nem vagyok hülye sem.

Öröm az ürömben, hogy Erával ketten tudjuk egymást támogatni a felmondási idő alatt, amíg hallgatnunk kell a többiek előtt a történtekről. Tudom, hogy hogyan lesz tálalva ez az egész, milyen képet fognak rólam festeni a csoport és az egész cég előtt (az imidzs a legfontosabb!), és abban bízom, hogy az a néhány kolléga, akikkel jó kapcsolatot alakítottunk ki, arra fognak hagyatkozni, amilyen érzést keltettem bennük, és nem arra, amit hallani fognak.

Bevallom, nehezen kezelem a sok feszültséget és dühöt, ami feltör belőlem, nem mintha ez bárkit is meglepne, aki ismer. Most nekem vagy egy (vagy több) állat kell (amit megsimogathatok), vagy egy jó nagy adag víz (fürdő), egy agresszív séta (teljesen értem Forrest Gumpot és a futhatnékját), egy kiadós masszázs, egy párnacsata, vagy egy hely, ahol elmebeteg módjára ordíthatok rettenetesen csúnya dolgokat, azzal az egyezségeel, hogy amit mondok, azt semmisnek tekinti az univerzum. Valamelyiket kipróbálom a hétvégén.

Ha sikerül kiengednem a gőzt, utána fókuszálhatok a Hogyan tovább-ra. Addig, amíg ez nem történik meg, nem kapkodom be ezt a szálat is a gondolataim közé, mert nem látok tisztán.

De hogy pozitívan zárjam ezt a kis beszámolót, az óriási megkönnyebbülés és öröm, hogy hamarosan abbahagyom azt a munkát, ahol napi 8-9 órában kizárólagosan negatív visszajelzésekben turkálok. Nagyon jó lesz nekem ezek után és sok pozitív változást fog hozni. 4 évig húzattam le magam önszántamból, most már ennek vége lesz, és ez isteni.

A potenciális új autóm

Ezt az autót nyerem meg holnap:

Fő az optimizmus!

* * * * * * * * * * * * * * * * *  * * * * * * * * * * * * * * * * *
Update: Tévedtem, én mégsem ezt az autót nyerem meg. Vagy nem ma.  Ami biztos, hogy ma nem én nyertem :D

Merengő

Ha a Harry Potter-féle varázslóvilágból választhatnék egy tárgyat, amit szeretném, hogy létezzen, én a merengőt választanám.

Fantasztikusan jól jönne néha leszívni egy-két feleslegesen a fejben keringő gondolatot/emléket, és pontosan ilyen jó lenne választható módon újraélni párat. Több összefüggésre rábredhetnék és megfigyelhetném magam objektív módon.

Persze, a napló/blog is jó erre...Akartam is, hogy Merengő legyen a blog címe, de az az URL már foglalt volt :[

Az élővilágból mindenképp átmentenék egy főnixet, szerencsére bagollyal és macskával meg vagyunk áldva mi, muglik is :))

Lettem volna, ha ...SE

Ma az a gondolat villant be, hogy összeszedem, mennyi minden nem lett/lesz belőlem. El is képzeltem, hogy rendszeres rovatot vezetek majd arról, hogy melyik szakma miért nem való nekem, de erről bivalyerősen beugrott az Amelie csodálatos életéből Hipolito, a bukott író, akinek a könyve "egy olyan pasasról szól, aki naplót vezet. Csakhogy ő ahelyett, hogy megírná, mi történik vele, megírja, milyen katasztrófák történhetnének vele, ettől depresszióba esik és hát őőő... nem csinál semmit."

...

Nos, hát ezért nem lesz ilyen rovatom :D

Hullám

Be akartam illeszteni egy hangulatos zenét YouTube videóként, de körülbelül fél órája pánikszerűen hallgatom a szeretett zenéimet, hogy melyiket illesszem be, ami miatt elgondolkodtam, hogy milyen zenével mutathatnám be magam.

Nem tudom, hogy a lélek pontosan hány húros hangszer, de sok-sok zene megpendít egy-egy húrt rajta, és mindegyik máshogy szól.

Amiből most a válogatás során (és szerintem évekig általánosságban) a legtöbbet hallgattam, az Enigma. Te jó ég, imádom az Enigmát! Tiniként kattantam rá, és azóta is visszamenekülök, ha nyugalomra, ősi gondolatokra van szükségem. Amíg még tudtam írni értékes gondolatokat szépirodalomként, Enigmára és Deep Forestre írtam a legtöbbet. A legkedvencebb számaim a Gravity of Love, Page of Cups, Push the limits, Morphing Thru Time. És itt abahagyom, mert sorolhatnék több albumnyi számot. Deep Forest... Tőlük igazából a Boheme című album az egyetlen, amit kiragadtam, de azt annnyiszor hallgattam már végig, mint többtucat ember az összes albumot együttvéve.

Nagy rákattanás Becktől a Wave is, amit történetesen pont a kedvenc táncos tehetségkutatómban fedeztem fel. Jó, ezt be is linkelem, mert elképesztő hangulatos a tánccal együtt (persze ebben meg van vágva a zene):

Ha már itt tartunk, megjegyzem, hogy Travis Wall, a tánc koreográfusa egy félisten, annyira érti és érzi a zenéket, felfoghatatlanul tehetséges!

Közben én olyan alapossággal elkalandoztam már, hogy időközben ráébredtem, hogy igen nagy fába vágtam a fejszémet a zene-témával, ez nem egy egyposztos történet...

Azt hiszem, lesznek ilyen megemlékezéseim még :)