Épp egy zebrán haladtam át, amikor belémcsapott a hála érzése, hogy egészségesen, vidáman, boldogan, ép családban éldegélhetek. Köszönöm Mindenki (aki hozzájárult ehhez a Földön vagy a Magasságban)!
Szeretném visszarántani majd a blogot, mert megint elbóklásztam.
Azért mégiscsak jó lenne tudni, hogy valaki amúgy olvassa, mert arra ráeszméltem, hogy nem kizárólagosan magam miatt írom, ugyanis a blogkerülés közepette az volt az egyik lebeszélő mechanizmusom, hogy "úgyse olvassa senki"... :)
Ha már a dögmeleg miatt fürdőruhában rohangászom itthon, meghallgattam Lana Del Rey még-nem-kijött új albumáról a "High By The Beach" című számot, amit YouTube-on közzétett. Már az első percben továbblőttem Pimpinek a linket, mert nekem Ő mutatta be Lana Del Rey-t és egyből Ő ugrott be, hogy biztos csipázná. Azóta ezt hallgatom újra meg újra.
Ismét egy igen-igen-igen fantasztikus videóra leltem rá, ismét a FineBros REACT nevű YouTube csatornájának köszönhetően. Ezt a videót most Szülőkön tesztelték, Ők folytattak beszélgetést a Fine-testvérekkel a felvetett téma kapcsán. A téma pedig az oktatás csőlátása, de a felszín alatt még az előítéletességedet is megdolgozza. A videó elején egy félig pirosra festett, hosszú hajú, vékony fehér srácot látsz. Majd elkezd rappelni. A szülők reakcióját bemutató videón látszódik több ember arcán - és magamon is éreztem -, hogy az első pár másodpercben nem tudja eldönteni, hogy ez valami nagyon gáz dolog lesz-e vagy sem, de a videó végére mindenki issza a szavait, mert amit mond, nagyon betalál. Nem is pofázok most többet, nézd meg, ha tudsz angolul. Ha nem tudsz, akkor is érdekes lehet az indulat, ami kijön belőle, a szöveget pedig nagyjából lefordítom a videó alatt.
...Ugye?! Lássuk a szövegét, versszakonként fordítva. (Nyersfordítás, szőrszálhasogatni szerintem nincs értelme, csak ha valamit tényleg nagyon benéztem!) I wasn’t taught how to get a job but I can remember dissecting a frog I wasn’t taught how to pay tax but I know loads about Shakespeare's classics Nem tanították meg, hogy szerezzek munkát, de emlékszem a béka boncolásra. Nem tanították, hogyan kell adót fizetni, de rengeteget tudok Shakespeare klasszikus műveiről. I was never taught how to vote they devoted that time to defining isotopes I wasn’t taught how to look after my health but mitochondria is the powerhouse of the cell Soha nem tanítottak, hogyan kell szavazni - Ezt az időt inkább izotópok meghatározásának szentelték. Nem tanították, hogyan vigyázzak az egészségemre, de a sejtjeim motorja a mitokondrium! Never spent a lesson on current events instead I studied The Old American West I was never taught what laws there are. I was never taught what laws there are. Egy tanórán sem foglalkoztunk az aktuális eseményekkel, helyette a hajdani Nyugat-Amerikáról tanultunk (a srác brit - a szerk.) Soha nem tanítottak a törvényekről. Soha nem tanítottak a törvényekről! Let me repeat - I was not taught the laws for the country I live in, but I know how Henry the VIII killed his women. Divorced beheaded died, divorced beheaded survived glad that’s in my head instead of financial advice Hadd ismételjem meg: Nem tanították meg, hogy mik a törvények abban az országban, amiben élek. Azt viszont tudom, hogy VIII. Hendrik megölte a nőit: Elvált lefejezték belehalt, elvált lefejezték túlélte. Örülök, hogy inkább ez van a fejemben pénzügyi tanácsok helyett. I was shown the wavelengths of different hues of light but I was never taught my human rights Apparently there’s 30, do you know them? I don’t Why the hell can’t we both recite them by rote?! Megmutatták a fény különböző sugarainak hullámhosszát, de soha nem ismertették az emberi jogaimat. Tulajdonképpen 30 van belőle, te tudod őket? Én nem. Mi a francért nem tudjuk együtt, gépiesen felmondani őket? I know igneous, metamorphic and sedimentary rocks Yet I don’t know squat about trading stocks Or how money works at all - where does it come from? Who controls it? How does the thing that motivates the world function? Ismerem a magmás, metamorf és üledékes kőzeteket, mégse tudok egy hangyányit se az értékpapírokról, vagy hogy egyáltalán hogy működik a pénz - miből lesz? Ki szabályozza/uralja? Hogy működik a dolog, ami a világot mozgatja? not taught how to budget and disburse my earnings I was too busy rehearsing cursive. Didn’t learn how much it costs to raise a kid or what an affidavit is but I spent days on what the quadratic equation is Nem tanultam meg gazdálkodni és beosztani a bevételeim, túl elfoglalt voltam a próbáktól. Nem tanultam arról, hogy mennyibe kerül felnevelni egy gyereket és ez milyen elkötelezettséggel jár - de napok teltek el a másodfokú egyenletekkel.
negative b plus or minus the square root of b squared minus 4ac over 2a That’s insane, that’s absolutely insane. They made me learn that over basic first aid Mínusz b plusz/mínusz gyök alatt b négyzet mínusz 4ac osztva 2 a-val Ez őrület, totál őrület - Ezt tanították nekem az elsősegélynyújtás helyett How to recognise the most deadly Mental disorders // or diseases with preventable causes // How to buy a house with a mortgage // if I could afford it ‘cause abstract maths was deemed more important than advice that would literally save thousands of lives but it’s cool, ‘cause now I could tell you if the number of unnecessary deaths caused by that choice was prime. Miről lehet felismerni a leghalálosabb mentális zavarokat // vagy a megelőzhető következményekkel járó betegségeket // Hogyan lehet házat jelzáloghitelre vásárolni // ...Ha egyáltalán meg tudom fizetni Az absztrakt matekot ugyanis fontosabbnak ítélték, mint azt a tanácsot, ami emberek ezreinek az életét menthetné meg. De minden oké, mert most meg tudom mondani, ha a hiábavaló halálok számát ez a döntés okozta. Never taught present day practical medicines, but I was told what the ancient hippocratic method is “I’ve got a headache, the pain is ceaseless what should I take?” umm... maybe try some leeches? Nem tanítottak a jelenkori gyógyszerekről, viszont elmondták, hogy mik voltak az ókori módszerek. "Fáj a fejem, a fájdalom szüntelen, mit vegyek be?" - Őőőő...próbáld talán a piócát? “Could we discuss domestic abuse and get the facts or how to help my depressed friend with their mental state?” Ummm... no but learn mental maths because “you won’t have a calculator with you every day!” "Beszélhetnénk a családon belüli erőszakról vagy arról, hogyan segíthetek a depresszióal küzdő barátomon?" Hááááááát, nem, de tanulj meg fejben számolni, mert "nem lesz mindig nálad egy számológép" (miközben az okostelefonját kapja ki a zsebéből...-a szerk.) They say it’s not the kids, the parents are the problem Then if you taught the kids to parent that’s the problem solved then! All this advice about using a condom but none for when you actually have a kid when you want one Azt mondják, nem a gyerek, hanem a szülő lesz a hibás, de ha megtanítanátok a gyerekeknek, hogyan kell gyereket nevelni, az lenne a megoldás! Ezek a tanácsok az óvszer használatáról...De egy sem arra az esetre, ha van egy gyereked, amit szerettél is volna. I’m only fluent in this language, for serious? The rest of the world speaks two, do you think I’m an idiot? They chose the solar over the political system So like a typical citizen now I don’t know what I’m voting on Egyetlen nyelven tudok folyékonyan - ez most komoly? A világ nagyrésze kettőt beszél, totál hülyének néztek? A politikai rendszer helyett a naprendszert választották, szóval - mint egy tipikus átlagpolgár - fogalmam sincs, mire szavazok. which policies exist, or how to make them change mais oui, je parle un peu de Francais So at 18, I was expected to elect a representative For a system I had never ever ever ever been presented with Milyen szabályok/elvek léteznek, hogy lehet őket változtatni - mais oui, je parle un peu de Francais ("de igen, egy picit beszélek franciául" - a szerk.) ...Szóval 18 évesen azt várták tőlem, hogy képviselőt válasszak egy olyan rendszerbe, amit soha-soha, egyáltalán nem ismertettek meg velem. But I won’t take it I’ll tell everyone my childhood was wasted I’ll share it everywhere how I was “educated” And insist these pointless things #DontStayInSchool De én ezt nem fogadom el. Mindenkinek azt mondom, hogy a gyerekkoromat kárba vészett. Megosztom mindenkivel, hogyan "képeztek". És ragaszkodom hozzá, hogy ezek az értelmetlen dolgok ne maradjanak az iskolában. Hangsúlyoznám a videó végén felhozott szövegeket, amik arra vonatkoznak, hogy NEM az a cél, hogy a gyerekek otthagyják a sulit, hanem az oktatásokban érintett témákat kellene megválogatni és választhatóvá tenni. Természetesen hasznos megtanulni, hogy egyáltalán miket lehet megtanulni, de nem volna szabad mindenkire ráerőltetni évekig ugyanazokat a tananyagokat, amiknek egy része totál érdektelen egy adott gyerek számára... Egyébként pedig igen, ez az én gondolatom, de gigantikus lexikális tudás mellett is lehet valaki ostoba. Ma ismerkedtem meg a történettel én is és azonnal rápörögtem, így sok háttérinformációt nem tudok megosztani: annyit tudok, hogy a videót a Boyinaband készítette és tette fel YouTube-ra, a videóban látható srácot Dave-nek hívják, a videó elképesztően népszerű lett, és hatást is gyakorolt. A srác nagyon okos, kreatív és jó humora van - itt a link a videóhoz, az angol szöveget a videó leírásából hoztam. Na jó, még itt is van egy link, amin a videóra érkező kommentekről beszél és kicsit többet magyaráz az álláspontjáról. Nézelődj, keress rá, és ha találsz érdekeset, oszd meg velem! Te mivel egészítenéd ki a hasznos tanulnivalók, leckék listáját? Én pl. még szót említenék egy alap KRESZ-ről is, hogy gyalogosan és biciklivel hogyan KELL közlekedni. Ismertetném a kamaszokkal, hogy milyen munkák léteznek a tanár-tűzoltó-ügyvéd-állatorvos stb. pályákon kívül, és hogy melyik főiskolai szakirány mire használható. Komolyan elgondolkodtam eddig is többször olyanon, hogy jelentkezem "előadni" sulikba arról, hogy mekkora szívás tud lenni, ha nincs diplomád/nyelvvizsgád - csak hogy életszagú beszámolót is kapjanak azon túl, hogy "TANULNI FONTOS!/ A DIPLOMA KELL!", vagy hogy a hátrányai mellett milyen előnye van, ha nem 23-25 évesen borulsz bele arccal a nagy habostortának tálalt életbe. Utóbbit megelőzhetné, ha a suliban már tanítanák azokat a dolgokat, amiket használnod kell majd a mindennapi életben. Ennyit mostanra :)
Cserébe a megtisztelő figyelmedért, tennék veled valami jót, és figyelmedbe ajánlom az általam követett blogokat.
Kettő van, amit nagyjából napi szinten csekkolok, mindkettőt egy csodálatraméltó ismerősöm, szerettem, Papp Gini szerkeszti: ezek aZaccés azIllúzió.
Gini életéről és világnézetéről könyveket lehetne írni, lehetetlennek tűnő életutat kapott, amikbe többen belehaltunk vagy belerokkantunk, de mindenképpen megkeseredtünk volna, Ő mégis a Jóra, a Jóságra fókuszál, ami felé érdekes, megindító, néhol provokáló bejegyzésekkel tereli mostanra óriásira nőtt olvasótáborát.
Személyes bánatom, hogy magán a blogon alig hagynak nyomot az emberek (nem úgy, mint itt, hah-hahah-hah), de egy adott bejegyzésnél látható, hogy Facebookon és az egyéb közösségi oldalakon nagyobb aktivitást vált ki az emberekből.
..Ha pedig épp nem rádöbbent egy beidegződésedre vagy korlátodra vagy nem a könnycsatornáid megtisztítására dolgozik valami megható sztorival, fergeteges képválogatásokat készít humoros megjegyzésekkel tarkítva.
Elég érdekes a területharc bennem, amit a blogolni akarás és a virtuális lábnyomtól való tartás vív.
Jó érzés blogot írni, nem hirdetve, de teret adva annak, hogy valaki meríthet belőle valamit, ha rátalál, és időnként szívesen megosztanék egy-egy képet vagy videót.
Sokszor lelkesedek fel annyira, hogy megnyitom a Twittert vagy a Google+ profilomat, hogy közzétegyek valamit, de mindig azzal zárul, hogy elvetem a bejegyzést, mert jönnek a kérdések: Tényleg szükséges? Ez kell ahhoz, hogy megéld? Kinek akarod ezt mutatni? Miért akarod, hogy lássa? Szeretnéd, hogy ez a kép/videó felkerüljön a netre?
Gyakran hajlamos vagyok elfelejteni, hogy amit a szórakoztató tartalmat keresők megtalálhatnak, azt egy leendő munkaadó is megtalálhatja. Az más kérdés, hogy szerintem totálisan túllő a célon, ha az ember után "nyomoznak" neten, megnézik a személyes Facebook-adatlapját, rákeresnek a nevére stb., de az is tény, hogy aki agyba-főbe posztol meggondolatlanul, az nagyon empatikusan szólva "így járt". Onnantól, hogy valami kikerül a netre, már nem csak a te kontrollod alatt van, hogy mi lesz vele. (Azt hagyjuk is, hogy igazából már a gépedről is leszedhető, mert a nagyfiúknak nem a kishalak a prédái, és az üldözési mániának is van egy határa, aminél meg kell állni :))
Persze lehet kamu profilokat csinálni, álnévvel vagy nicknévvel, külön e-mail címmel stb., de én a legtöbb helyen úgy vagyok vele, hogy ha már akarom, hogy olvassák a gondolataimat, akkor azok legyenek az én gondolataim, a véleményemet akkor írjam meg, ha vállalom a nevemmel. Természetesen tiszteletben tartom, ha más még a nevét sem szeretné közzétenni, csak azt nem szeretem, amikor csak azért hoz létre valaki kamu felhasználót, hogy trollkodhasson ízléstelenül.
Viszont az is más műfajú kérdés, hogy ide kitegyek-e képeket magamról és a szeretteimről. Ezt valószínűleg nem, vagy nagyon ritkán, előzetes engedéllyel fogom meglépni. Igen kicsi a valószínűsége, hogy az Amerikából, Franciaországból, Brazíliából vagy Romániából ideérkező látogatóknak (akik nem is tudom, hogy igazi emberek-e vagy csak valami virtuális keresőmotor "látogat meg") ((ezzel most lehet, hogy óriási baromságot írtam :D )) minden vágya legyen felhasználni a képeimet, de mégis ódzkodom tőle.
Ha a Kedves Erre Járónak mégis volna kedve hozzászólni, nagyon örülnék, ha megismerhetném mások véleményét, információit ezzel a témával kapcsolatban.
Most "le kell tennem", de még lehet, hogy kiegészítgetem a posztot :)
Az utóbbi időszakban sziporkázik a tudatalattim, vagy egyszerűen csak sikerült annyit töltődnöm, hogy újra élénken álmodom és emlékszem is rá.
De hogy micsoda helyekre vezetem magam...!
Vágyak, félelmek és random hülyeségek keverednek-kavarognak, én meg eljátszadozom velük alvás közben. ..Aztán órákon át be-bevillannak képek, hogy legyen min csámcsognom magamban, hogy "Na ezt meg honnan szedtem elő..." :)
Egyik éjjel babát vártam álmomban, dacára annak, hogy azelőtt egy héttel voltam nődokinál (ez álmomban is nagy meglepetés volt ennek tudatában) és iszonyatosan nagy öröm és izgatottság járt át.
Viszont valahányszor megosztottam volna az örömhírt valakivel, mindenki tudta már, mert FincsÚr nélkülem szétkürtölte a családnak és barátoknak is.
Ezt az álmot össze tudom kötni, hogy mikből és miért alakult így: Egyrészt nagyon szeretem azokat a videókat, amin a családtagok megtudják, hogy nagyszülők vagy nagynénik stb. lesznek. Másrészt előző este pont egy olyanba akadtam bele, amin nem tervezett negyedik baba köszöntött a családba, és volt nagy meglepetés az Anyának és az Apának is, hogy hát akkor - bár 3 gyerek után úgy voltak vele, hogy elég volt a gyermekgyártás - belevágnak még egy körbe :) ...Az pedig nem nagy újdonság a közeli ismerőseimnek, hogy időnként megdobban a méhem :)))
Ha már itt tartunk, érdekelne, hogy miért erősödött meg annyira a köztudatban, hogy gyermek érkezését csak a 12. hét után szokás közölni, amikorra már elég gyanús tud lenni egy pocak, egy "kösz, most csak málnaszörpöt iszom" stb. Tisztában vagyok azzal, hogy a 12. hétig nagyobb eséllyel előfordulhat spontán vetélés vagy felszívódhat a magzat, tehát meg tudom érteni és el tudom fogadni azok álláspontját, akik úgy vannak vele, hogy nem akarnak előre inni a medve bőrére.
(Ezt a bejegyzést félbehagytam egy napra. Időközben ebbe a BuzzFeed-gyűjteménybe futottam bele, amiben az elvetéléssel és az azutáni traumával való megbirkózásról van néhány gondolat nőktől. Vettem a jelet, nem minden fekete-fehér, de főleg nem rózsaszín.)
Én akkor is úgy gondolom, hogy a család, a közeli barátok esetében - ha ők tiszteletben tudják tartani, hogy az információ egyelőre csak nekik, rájuk nézve publikus - éppúgy lehet osztozni az örömön, mint a bánaton. Persze ez abszolút annak a függvénye, hogy ki milyen kapcsolatot ápol a párjával, barátaival, családtagokkal.
A másik nagyon érdekes álmom az volt, amivel szerintem megküzdök, mire olyan formába öntöm, hogy érthető legyen :)
Álmomban az életemnek egy adott pontján kapcsolódtam be, az előzményekre nem emlékezve. Ez a pont az volt, amikor a lány, akivel párkapcsolatban voltam, közölte velem, hogy minekután végre legális a homoszexuálisok házasságkötése is (az nem baj, hogy Magyarországon még nagyon nem....), végre megházasodhatunk, ha már eljegyeztem. Ekkor villant be néhány kép, hogy valóban eljegyeztem egy lányt, akivel évek óta együtt vagyok, ugyanakkor belém hasított az is, hogy valami szörnyű dolgot tettem. Én nem fogom feleségül venni a lányt, hiszen heteroszexuális vagyok. Mi vezérelt azokban az években, amíg leszbikusnak adtam ki magam? Borzasztó lelkiismeret-furdalásom volt attól, hogy félrevezettem egy másik érző lelket.
Kérdésem volna bele a világba. Annak érdekében, hogy a lelkes olvasótáborom továbbra is maradhasson anonim, felmentelek Titeket a válaszadási kötelezettség alól :)
Mennyire elterjedt és normális esetek az alábbiak:
- az exed barátaival találkozol szakítás után 2 évvel
- a barátnőtök exével találkoztok dumcsikázni a szakításuk után 2 évvel
- az exed két barátnőddel találkozik dumcsikázni
- két barátnőd az exeddel találkozik dumcsikázni
- a pasid az ő exének barátnőivel megy el dumcsikázni
- a fenti variációk megismételve, az unokabáttyal, akit az egész család közeli családtagként (pótgyerek, fogadott testvér) kezelt mindig is, és aki mostanában a családnak nem veszi fel a telefont.
Kiegészítő infó, hogy egyik régi-új beszélgető/kiránduló/kreatívkodó partnerrel sem volt szoros kapcsolata az exnek (és fordítva), míg tartott a kapcsolat.
Van a fentiekben olyan eset és szemszög, amiből még azt mondom, hogy "oké, legyen oké".
De sajnos több tételt sem értek, hogy miért (volt) olyan szükséges. Nem köti össze az érintett embereket semmi. Sem munka, sem érdeklődési kör, sem korábbi barátság, sem jellem, semmi.
Tudom-tudom, rántsam meg a vállam és ne foglalkozzak vele... Csak érdekelne, hogy ez teljesen oké-e és csak én hiszem azt, hogy körülöttem forog a világ...
Néha olyan kívülállónak érzem magam a NÉPhez, a trendekhez, a közös őrületekhez képest...
Nem szeretek ruhát vásárolni, nem vagyok közösségi média-zombi, nem tartok tévét, nem szeretem az új magyar popsztárokat és -bandákat, nem diétázom állandóan, és - amire ki akarok térni ebben a bejegyzésben - nem vagyok P.CSA. Pedig úgy látom, az a menő...
Nem annyira újkeletű a dolog, tíz évvel ezelőtt is voltak már szelfik, akkor is fontos volt, hogy a partyhangulatot ábrázolni akaró képen tökéletes szögben villanjon a felkarral felnyomott mell dekoltázsa, látszódjon a kávé márkája az elviteles pohár oldalán stb., és már akkor sem voltam menő :) ...Mostanra viszont tovább erősödött ez az érzés, hogy nem tetszik az az irány, amerre a köz-ízlés halad.
Hiába szakadtam le a facebookról, így is van szerencsém találkozni egy-egy olyan képpel, amin az ismerőseim - megesküszöm rá, hogy direkt! - ostoba, bárgyú, buta liba arckifejezést öltenek magukra, alaposan koordinálva a megfelelő szájizmok összehúzásával, a világra újszülöttként rácsodálkozó, kifeszített szemekkel. Ez a trendi a képekben. *
A való életben pedig az a jelenség figyelhető meg, hogy felsőbbrendű dámaként, barátságtalanul összefeszített arcizmokkal és/vagy nagy jelenetet rendezve (papucsban csoszogva és slattyogva, oldaltáskát karhajlatban hordva, indokolatlan túlkapálódzással) vonulnak a menő lányok, akiktől inkább megijed az ember.
Az addig ugye rendben van, hogy én nem voltam/vagyok/leszek ilyen, és a barátaim jórésze is kimaradt ebből a vonulatból. Van viszont néhány ismerősöm, akiket totál beszippantott ez az önbugyutásítós tetszelgés, és néhányuk esetében pontosan tudom, hogy a szülők nem ilyennek nevelték, törődtek vele és szeretik, mégis kirakatbabának áll önként. De egy huszonakárhány éves lánynak már késő azt mondani, hogy "így ki nem mész az utcára, az hétszentség!"... Én meg még szülője sem vagyok, hogy elbeszélgessek vele, hogy aki p.csaként mutatkozik, azt úgy is fogják kezelni.
Persze, értem én, ne ítélkezzek, meg mindenki valósítsa meg önmagát és legyen boldog a bőrében... Csak vajon ez a "népszerűség" megadja-e nekik a boldogságot? Belőlem inkább sajnálatot, felszisszenést, szégyent vagy undort vált ki, de gondolom ez az én esetemben is működik fordítva :))) * a bejegyzést szívesen illusztráltam volna valós képekkel, de végül arra jutottam, nem személyesítenék meg senkit, mert nem az a cél, hogy beléjük töröljem a lábam, hanem hogy a jelenségen puffogjak. Az viszont megérdemelne a külön posztot, hogy abba sem gondolnak bele, hogy az interneten milyen nyomot hagynak maguk után, mert minimális guglizással bárki felhasználhatná a képeiket....
A mai nap óriási az amerikai történelemben: megszavazták a homoszexuálisok esélyegyenlőségét a házasságra Amerika minden államában egyégesen!
Gondolkodtam már korábban is azon (lehet, hogy márt írtam is? - lusta vagyok megnézni), hogy egyik kedvenc videóm volt, ahol amerikai gyerekeknek mutattak homoszexuálisokról eljegyzéses-flashmobos videókat, és sokuk akkor találkozott először a homoszexualitás gondolatával. Egyetlenegy kisfiú volt, akibe belenevelték, hogy "ha meleg vagy (vagy más az), az rossz neked", az összes többi totál nyitott volt erre, még az is, akinek kellett egy pár perc arra, hogy feldolgozza, hogy ilyen is van. Ha még nem láttad, érdemes megnézni:
Amikor ez a videó készült, még több államban volt tiltott dolog a házasságkötés homoszexuálisok számára. Akkor szörnyülködtem a gondolaton, majd eszembe jutott, hogy a Hazám, amin kívül nincs nincs számomra hely a nagyvilágban, és amiben élnem s halnom kell dagadó mellkassal, az kiveti magából a homoszexuálisokat, a fogyatékkal élőket, a más kultúrából érkezőket, de még a majdnem-testvér magyarok is egymást. Nálunk a homoszexuálisok - akik fel merik egyáltalán vállalni - addig juthatnak el, hogy közeli hozzátartozói viszonyt létesítenek azzal, hogy bejegyzett élettársakká nyilváníttatják magukat. De most van minek örülni - sajnos még csak más ország örömének -, mert Amerikában rengeteg-rengeteg homoszexuális pár ünnepel a hétvégén és mind fellélegezhetnek - kifejezhetik a szeretetüket, összetartozásukat.
Nem, én nem vagyok leszbikus, a Drágaszág abszolúte maszkulin kívül-belül, csak nagyon is hiszek abban, hogy a bántó, fájó cimkéket és bélyegeket le lehet venni másról, amíg van mit kapirgálni a saját házunk táján is. Több nem-heteroszexuális ismerősöm és nagyon kedves barátom van, imádnivalóak és egyébként meg tényleg azt hisszük, hogy ha gátoljuk, akkor "meggondolják magukat"? Engem mikor köpködtek le azért, hogy a férfiakhoz vonzódom? Hány olyan heteroszexuális fiúval van egy lánynak dolga, aki taszítja, mégis le lehet azt is pattintani. Úgy pattognak néhányan azon, hogy "mennyire undorító", meg "be ne próbálkozzon", de 1.) undorító dolgokat tudnak ám a heteroszexuálisok is művelni, sokszor épp azok, akikről nem is gondolnánk; 2.) erre elég fejlett ösztön létezik, hogy hasonló hasonlót vonzzon, de ha "tévedés" is történne, az nem azt jelenti, hogy azon kapod magad, hogy az illetőnek már valamelyik testrésze az intim zónádban leledzik; 3.) a 2. pont tekintetében kifejezetten nevetséges, hogy a fintorgók nagyrészének soha nem volt és nem is lesz ilyen élménye. Én ezúton is kifejezem lelki és virtuális támogatásom azok felé, akik nehézségekbe ütköznek az önkifejezés során az "identitáslovagok" miatt, és sok szeretetet küldök! Én megkönnyeztem örömömben a videót, főleg, amikor sok-sok ember egyszerre zúgott fel örömujjongásában :)
Tegnap volt 2 éve, nagyon is jól emlékszem rá - mármint a 2 évvel ezelőtti napokra, nem a tegnapra :)) -, hogy összejöttünk.
22-én, szombaton voltam egy álompáros esküvőn, tudod, ahol rájuk nézel, és egy nagy szeretetgömböcben látod a kettőt együtt, akik úgy néznek a másikra, hogy kívülről nézni is jól esik, akik igazán nyugodtak és boldogak egymás mellett, mert helyükön vannak. Ezen az esküvőn ébredem rá, hogy az az ember, akivel én ilyet meg tudnék élni, az az, akit napokkal azelőtt le akartam beszélni arról, hogy barátkozzunk, mert túl jó érzéseket ébresztett bennem, és ezt nehéz volt egy három és fél éve fennálló párkapcsolattal szinkronba hozni. Én akkortájt már teljesen meg voltam győződve arról, hogy bennem van a hiba és csak telhetetlen vagyok, és kész voltam lemondani az ábrándjaimról...
Na de hát végül nyilvánvalóan nem így lett, hiszen az esküvőn egyedül, az exem üres székét őrizve, néha pityeregve néztem végig a páron, a dekoráción, és akkor jött (B)Andi(ta), és megkérdezte, nekünk mikor lesz már ilyenünk. És akkor kénytelen voltam ráébredni, hogy nekünk nem lesz ilyenünk soha. Akivel ilyenem lehetne, Ő...
...És itt maradtam nagyon csupasz. Annyira egyszerűen kimondható volt, hogy mit kell tennem....
Jajjj, de nosztalgikus és csöpögős vagyok! Ébresztő, fókusz!
23-án reggel, az esküvő másnapján szakítottam az exemmel, és aznap délután randiztunk FincsÚrral először. Azt kértem tőle, vigyen el bárhová. Ültem mellettem az autóban, tájékoztattam róla, hogy szerintem romantikus, amikor a szél fújja a hajamat utazás közben, és láttam, hogy néha pánikszerűen leellenőrzi, hogy jól látja-e, hogy ott vagyok mellette és épp Szentendre felé tartunk.
Azóta eltelt 2 teljes év, és mi becsülettel végig nagyon szerettük egymást. Kb. 5 olyan esetet tudnék nagy erőlködve összeszedni, amikor vitatkoztunk/veszekedtünk egymással, az pedig 730 együtt töltött napra eloszlatva igencsak jó. Haladtunk külön-külön is és együtt is, és fontos, hogy előre, nem vissza..
Igazából ha összekerülsz azzal az emberrel, akivel összetartoztok, nem kell taktikázni, nem kell módszereket alkalmazni, nem kell hisztériával manipulálni...Sőt nagyon egyszerű a történet.
Még mielőtt véget ért a munkaviszonyom, csaptunk egy hosszú hétvégét Egerben a Drágaszággal, mert Eger minden egyes alakalommal gyönyörű, és pihentető, és szemet gyönyörködtető, és fantasztikus, és imádom.
Megállapítottam, hogy az Égiek szeretik, ha nyaralunk, mert olyan csodálatos időt rittyentettek nekünk, hogy még én is barnultam! :)
...Majd csinálok egy külön bejegyzést Eger népszerűsítésére és az élménybeszámolóra, most megmutatom Kőszeget, ahol ezen a hétvégén jártunk.
A legdurvább, hogy Kőszegen végül csak kb. 25 órát töltöttünk (mert az első szálláshely csak szombat reggel jelzett vissza, hogy nem tudnak minket szombaton fogadni), de annyifelé jártunk, annyi minent csináltunk, hogy mindketten igencsak elégedettek voltunk az egynapos kiruccanás tartalmasságával.
Kőszegre azért esett a választásunk, mert én 6 évig minden nyáron oda jártam táborozni, mindig lesz helye a szívemben, és meg szerettem volna mutatni FincsÚrnak. S mivel Neki is megtetszett, valószínűleg még visszatérünk :)
Körbesétálgattunk, jártunk a várban, ettünk velős pirítóst a Bécsikapu Étteremben, kávéztunk és este koktéloztunk a Relax Caféban, pizzáztunk a Pizzeria de Roccoban, negyvenhétszer megbámultunk egy csokiboltot, amibe bemerészkedvén az eladó közölte, hogy ő ebédszünetet tart és inkább menjünk vissza később (úgyhogy nem mentünk vissza), "felavattunk" egy tejivót a Fő téren, ahol végre tényleg van olyan kávé, amilyet én kérek: "óriás tejeskávé" - pöttyösbögréből -, voltunk a halastónál, nyúztam kutyát a szálláshelyen, simogattam cicát az úton, ücsörögtünk itt-ott, elmentünk megnézni a táborhelyet, őőőőő... ennyi? :D
Képes beszámoló:
A Balu név kötelez - hálája jeléül túrt nekem valahonnnan EGY ZACSKÓT - pont, mint a hajdani kutyám.
Bevett szokás, hogy a saját termesztésű gyümölcsöket, zöldségeket, virágokat árral ellátva kiteszik az utcára egy "kasszával". Remélem, hogy olyan az adjonisten, amilyen a fogadjisten (vagy fordítva?)...
Ez itten a Jurisics tér.
A Jurisics Gimnázium kolikertjének azon része, ahol anno. a tábornyitók történtek. Keserédes emlék....
Érdekesség, hogy kb. minden második ház Műemlék az egész városban!
A halastó. A képből nem biztos, hogy látszódk, de eszméletlenül jó a levegő!
Nem hittük volna, hogy az ország szélére kell kiutaznunk, hogy láthassunk egy igazi CSETTEGŐt.. Zseniális!
A tejivó. Ha Kőszegen laknék, itt nagyon sokat lennék! Mellette (összenyitva) pékség is van, frissen sütik az isteni pékárut!
A velős pirítós... Vastag kenyér, vastagon megkenve a pástétommal, sütőbe betolva, friss zöldségekkel... Issstenemdefinom!
Ha gondolkodsz azon, hogy Te is megnézed, negondolkodjálmenjééél! Szálláshelynek a Kasper Vendégházat ajánlom, érezd nagyon jól magad! Ha van rá lehetőséged, több napra menj, mert már csak pihenni is másképp lehet ott. Elképesztően tiszta és friss a levegő, az egész város nagyon csendes (a szállás pláne, mert egy domboldalon lévő zsákutcában van, hatalmas kerttel). Leginkább az aludni igencsak szerető és bíró Drágaszágomon ütközött ki, hogy másképp pihentet az alvás, mert nagyon korán nagyon fitt volt már :)
Az, hogy a természetfeletti erőknek tetszetős, ha nyaralunk, ismét kiütközött, mert kedden már piszok rossz idő volt megint. Köszönjük a közreműködést az illetékeseknek! :)
Itt vagyok hát, újra ezen a helyen, ahol a hatalmas munkáltatófelhőből várom, hogy reám mosolyogjon a Szerencse, az Isten vagy a Leendő Főnököm Által Megbízott HR-es.
Beszélgettünk arról Borsóval - az Ő egyik megvalósított(!) ötlete kapcsán -, hogy mennyivel jobb lenne megfordítani néha a szituációt, és nagyobb hangsúlyt tenni az álláskeresői oldalra - azon túlmenően, hogy jelenleg te döntöd el, hova jelentkezel és hogy ha esetleg felajánlanak, elfogadod-e.
Fentieken az értendő, hogy jelenleg ugye vannak benned képességek, lehetőségek, vágyak a Munkaadónak meg vannak elvárásai egy százévente sem frissített pozíció leírásban sablonosan megfogalmazva, aztán erre penderítesz egy ugyanolyan sablonos önéletrajzot Times New Roman, Arial vagy Candara betűtípussal, valamint egy - az önéletrajzod tartalmát prózaian leíró - motivációs levelet, és ha sikerül "hozzásimítani", lehet esélyed.
De miért ne találkozhata össze a kettő, úgy, ha a másik oldalról indul el a folyamat? Ha sikerülne úgy felkelteni magadra a figyelmet, hogy meg szeretnének ismerni, esetleg akár úgy is, hogy nincs is meghirdetett pozíció.. Olyan sok ember vegetálgat el munkahelyeken, nekik kitalált munkakörrel, miért ne tudnának neked is egyet kialakítani, hogy sziporkázhass azzal, amid van?
Ezt viszont nagyon nehéz elérni. Először is kell hozzá az, hogy megcsináld az ötleted (levél, hirdetőfal, képregény, kisfilm, bármi), aztán ezt valahogy használni is kell. Bevinni, beküldeni, leszólítani, berobbanni a köztudatba stb. És ezekhez kell stílus.
A Profession.hu-n létezik "Állást keresek" oldal az önmegvalósításra, de szerintem nem azok használják ezt, akiknek ez beválhatna. Érdekelne, hogy a hirdetőknek hány százaléka talált ezzel a módszerrel állást, mert amiket én látok, elég unalmasak vagy gázok.
Nem ártana például helyesen írni. Én is írok hibásan, a kötőjelek és a külön- vagy egybeírás témaköre nem a legfőbb erősségem, de azért talán nem sokan szisszennek fel soraimat olvasván (mondjuk ha nem olvas senki, úgy könnyű...), vagy nem vonnak le olyan következtetést, hogy totál igénytelen vagyok. A helyesírás és az arra való igény számomra intelligencia egyik mérőeszköze. Ugyanez az írásnak a stílusa és rendszerszerűsége. Vessző után szóköz, gondolatjel után egységesen írjuk nagybetűvel vagy kisbetűvel a gondolatokat, ne halmozzunk már fel 14 kérdőjelet és felkiáltójelet egymás után stb.
No és akkor fogja magát egy vezető vagy egy HR-es és rákukkant erre az oldalra, majd meglátja, hogy kép talán még van, jó kép már kevésbé (, mert ugye arra sem ártana figyelni, hogy a Profession.hu nem Facebook, nem Tinder, nem partyfotó-gyűjtőhely, de kanyarodjunk vissza) oké, tapasztalat van, de jesszusezhogyír, hagyjukisezt.
Ha meg tud írni, UNCSI UNCSI UNCSI. Semmitmondó sallangszövegek: "Jó problémamegoldó készség. Megbízható. Kiváló kommunikációs képesség." Számomra ez NULLA.
Nem emelnék ki sem szöveget, sem képet a jelentkezőktől, nem akarok "kipécézni" senkit, de szerintem mindenki találhat olyat, amitől elmozdulnak a szemöldökei a helyéről: klikk ide.
Első körös kétségbeesésemben még nem vetemedek arra, hogy ide tegyek fel hirdetést, de ha fogok, biztos, hogy ennél több energiát fogok belefektetni, hogy kis helyen nagyot alkossak :)
Tegnap elmentünk vásárolni, hogy Drágaszág frissítse kicsit a ruhakészletét. Sikerült is, így a végén felbátorodva úgy gondoltam, én is kerítek magamnak egy fekete nadrágot. Találtam egyet, de ami M-es volt, brutálisan icipicinek tűnt csípőben-fenékben-combban. Az eladó hölgy készséggel megmászta a polcokat nekem egy nagyobb nadrágért, és végül úgy látta, az XXL-es méret lesz jó nekem. Lelkiekben ordítva-zokogva bevittem a próbafülkébe, letoltam a nadrágom, és megkapaszkodtam a falban: a felülről irányított kékesfehér fény és a közeli tükör ugyanis olyan látványt nyújtott, hogy az valami iszonyat. Pumba vagyok, jelenleg Hakuna Matata életérzés nélkül :)
Ezt követően léleksimogtó volt az is, hogy a drogériában a fizetésnél láttam, hogy a végösszeg néhány száz forinttal meghaladja a bankszámlámon lévő összeget (pedig nem költöttem sikat!), így készpénzt kellett kérnem Drágaszágtól. Pár nap múlva kapok fizetést, és amúgy is jóval kevesebb pénzből gazdálkodtam a hónapban a táppénzes fizu miatt, de nagyon jó lenne, ha továbbra is önellátó lehetnék, és a saját fizetésemből vásárolhatnék. Megütött az érzés, hogy kerülhetek ilyen helyzetbe, és borzasztóan kínos.
Röviden összefoglalva ezúttal sem pozitív érzéssel zárul a vásárlás mint élmény, a jövőben sem fenyeget, hogy "shopaholic" legyek... :) Plusz ajándék hajtóerő, hogy összejöjjön valamelyik munkalehetőség. :) Plusz ajándék belső b@sztatás, hogy cukimuki, hogy igyekszem a kajálásra kicsit odafigyelni, de ez óvodás szintű nekifutás az egyetemi tanulmánynak megfelelő kondíciómhoz. ›:[
Jó, elég sok esetben indul innen a TETTvágy számomra, úgyhogy egyszer még jól fog jönni, hogy most állatira vergődök, meg eleve nagy segítség lesz, ha már nem kell viselnem bent ezt a nyomorúságosan szánalmas színjátékot kiegészülve már az új kollégákkal, ...áhh, nem emberek, komolyan.
Megyek, eszem valamit :D
A tegnapi küzdelmet a nyomasztó feszültséggel az oldotta meg, hogy felkerekedtünk és elmentünk a Budapesti Állatkertbe, kezdve a Holnemvolt Parkkal. Simogattam alpakát, kecskéket, lovat, megcsodáltam a lábaink között futkorászó gyűrűsfarkú makikat, és barátkoztam szivárványlórikkal, akik különös kíváncsiságot mutattak: hárman is rámrepültek és tisztogattak hosszú időn keresztül.
Az ottlétünk alatt addig gondoltam a történtekre, míg Nikinővéremnek elmeséltem telefonon. Hazaindulva jutott eszembe, hogy addig nem is jutott eszembe :) Meg is állapítottuk, hogy hasznos tanulság: ha kiborulok, túlfeszülök, behisztizek, FincsÚrnak csak el kell vinnie valami állatközeli helyre, legyen az egy ismerős, állatkert vagy egy farm, ahol átvehetem az állatok békés, tiszta állapotát, ülhetek mellettük csendben vagy simogathatom őket, sírdogálhatok nekik vagy beszélhetek hozzájuk.
...S ha már Városligetből sétáltunk haza, hogyhogynem útba esett a Jaromír Sörkert, amit azt hiszem bátran nevezhetek a kedvenc közös helyünknek a Drágaszággal.
Csupaszív-szeretetben, állatok közelében tölteni a nap nagyrészét fantasztikus volt! És tudjátok mit? Amin nagyon fellelkesültem, az az, hogy megpróbáltam elképzelni, milyen lesz elengedni azt az alap nyomasztó érzést, hogy alacsony rezgésű, lehúzós munka vár a hét 5 napján, és mindemellett kérdéseimmel nem fordulhatok kb. senkihez, ha pedig hibázom, meglesz a böjtje. Azt még nyilván meg kell találnom, hogy mi lesz a munkám a továbbiakban, de hogy nem ez és nem ilyen, az biztos, és ez már magában nagyon jó...
Először is ténylegesen gratulálok magamnak, mert észleltem néhány megérzést és ez esetben nem üldözési mániának bizonyultak. Másodszor szeretnék gratulálni a csoportvezetőmnek, aki az elmúlt két nap pszichológiai hadviselésével (kiváltképp a tegnapi hátborzóngatóan gusztustalan körrel) elérte, hogy június 15-én megszűnjön a munkaviszonyom a céggel. IGEN, a helyemre kerestek embert. NEM, nem ismerték el. A szánalmasan következetlen improvizációs mese arról szólt, hogy valósznűleg bővül a csoport, csak még nem hagyták jóvá, de valószínűleg jóváhagyják, de ha mégsem, akkor is érdemes felmérni a piacot, hogy milyen jelentkezők vannak, mert ahogy látom, nehéz a pozícióra megfelelő embereket találni. NANÁ, én ezt nyilván elhiszem, hogy azért ment a sunnyogás, azért nem volt látható a szakmai mentorunk (a mentor igen gyomorforgatóan erős kifejezés rá nézve) naptárjában, hogy már zajlanak az interjúk, azért jártkált hozzá a HR és ejtett ki mások számára is hallgatóan olyan mondatot a száján, hogy "Nagy lendülettel indult, de hamar elmúlt", mert egy még-nem-jóváhagyott bővülés kapcsán kíváncsiságból felmérik a terepet. Úgy, hogy tavaly nyár óta idén márciusban fejezte be az állandó állásinterjúztatásokat, tehát ha valakinek, hát neki igen sok és friss emléke lehet a munkaerő-piacról.
Az viszont meglepetés volt, hogy megtudtam, kitúrták Erát is, akivel nem voltunk képesek felvenni a fonalat a színjátszósdiban, ami szerint csoportunk az Isten delegációja, a csoport működése ideális, mi pedig hülye esendő hibatarisznyák vagyunk, akik rászolgálnak az időnkénti lebaszásra, ugyanakkor könnyeden elsiklanak a hibás statisztikák, az időnként kitörő indulatok és a képmutató hazugaságok felett. Elismerem, erre tényleg nem vagyok képes, hajlandó meg pláne nem. Maradt még ilyen ember a csoportban egyébként.
Alapvetően ami történik, nem bánom, legalább felszabadulok az új lehetőségeknek, alakíthatom a JELENem is - mert megfogadtam, hogy nem olyan helyre megyek, ahol majd akkor lesz nekem jó, ha egyszer ez vagy az történik -, és most már azt is tudom, mekkora szörnyeteg "szárnyai" alól kerülök ki. Azt viszont igen nehéz feldolgoznom, amiket és ahogy mondott nekem.
Én elhiszem, hogy valaki képes rá, hogy kiálljon, ha rá akarnak erőltetni egy rendes munkavállalói felmondást 30 nappal, és végül eléri, hogy közös + 2 hónappal küldjék el, én sajnos nem voltam ehhez elég erős. Egy kört megtettem vele, elértem azt, hogy totál összezavartam és megnehezítettem a dolgát (a játékokban benne vagyok én is, játsszunk), és kivívtam, hogy 60 nap múlva szűnjön meg a munkaviszonyom közös felmondással. Csak aztán ahogy átgondoltam, hogy hogyan fenyegetőzött és miket mondott, arra jutottam, hogy én itt 60 napot nem maradok. Ahol beígérik, hogy kikészítenek, ott nekem nincs miért maradnom.
...És ez a tök jó, hogy a munkahelyi terror kifejezésre nagyjából 85.400 találat van a Google-n, és a felmondások összegzésénél mindenhol leírják, hogy ilyet nem szabad, jogellenes, nem lehet...Akkor is megcsinálják, megy, működik. Én meg nem vagyok elég jól tájékozott, sem érzelmileg kőkemény ahhoz, hogy egy ilyen harcot végigvigyek. Viszont nem vagyok hülye sem.
Öröm az ürömben, hogy Erával ketten tudjuk egymást támogatni a felmondási idő alatt, amíg hallgatnunk kell a többiek előtt a történtekről. Tudom, hogy hogyan lesz tálalva ez az egész, milyen képet fognak rólam festeni a csoport és az egész cég előtt (az imidzs a legfontosabb!), és abban bízom, hogy az a néhány kolléga, akikkel jó kapcsolatot alakítottunk ki, arra fognak hagyatkozni, amilyen érzést keltettem bennük, és nem arra, amit hallani fognak.
Bevallom, nehezen kezelem a sok feszültséget és dühöt, ami feltör belőlem, nem mintha ez bárkit is meglepne, aki ismer. Most nekem vagy egy (vagy több) állat kell (amit megsimogathatok), vagy egy jó nagy adag víz (fürdő), egy agresszív séta (teljesen értem Forrest Gumpot és a futhatnékját), egy kiadós masszázs, egy párnacsata, vagy egy hely, ahol elmebeteg módjára ordíthatok rettenetesen csúnya dolgokat, azzal az egyezségeel, hogy amit mondok, azt semmisnek tekinti az univerzum. Valamelyiket kipróbálom a hétvégén.
Ha sikerül kiengednem a gőzt, utána fókuszálhatok a Hogyan tovább-ra. Addig, amíg ez nem történik meg, nem kapkodom be ezt a szálat is a gondolataim közé, mert nem látok tisztán.
De hogy pozitívan zárjam ezt a kis beszámolót, az óriási megkönnyebbülés és öröm, hogy hamarosan abbahagyom azt a munkát, ahol napi 8-9 órában kizárólagosan negatív visszajelzésekben turkálok. Nagyon jó lesz nekem ezek után és sok pozitív változást fog hozni. 4 évig húzattam le magam önszántamból, most már ennek vége lesz, és ez isteni.
Fő az optimizmus!
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Update: Tévedtem, én mégsem ezt az autót nyerem meg. Vagy nem ma. Ami biztos, hogy ma nem én nyertem :D
Ha a Harry Potter-féle varázslóvilágból választhatnék egy tárgyat, amit szeretném, hogy létezzen, én a merengőt választanám.
Fantasztikusan jól jönne néha leszívni egy-két feleslegesen a fejben keringő gondolatot/emléket, és pontosan ilyen jó lenne választható módon újraélni párat. Több összefüggésre rábredhetnék és megfigyelhetném magam objektív módon.
Persze, a napló/blog is jó erre...Akartam is, hogy Merengő legyen a blog címe, de az az URL már foglalt volt :[
Az élővilágból mindenképp átmentenék egy főnixet, szerencsére bagollyal és macskával meg vagyunk áldva mi, muglik is :))
Ma az a gondolat villant be, hogy összeszedem, mennyi minden nem lett/lesz belőlem. El is képzeltem, hogy rendszeres rovatot vezetek majd arról, hogy melyik szakma miért nem való nekem, de erről bivalyerősen beugrott az Amelie csodálatos életéből Hipolito, a bukott író, akinek a könyve "egy olyan pasasról szól, aki naplót vezet. Csakhogy ő ahelyett, hogy megírná, mi történik vele, megírja, milyen katasztrófák történhetnének vele, ettől depresszióba esik és hát őőő... nem csinál semmit."
...
Be akartam illeszteni egy hangulatos zenét YouTube videóként, de körülbelül fél órája pánikszerűen hallgatom a szeretett zenéimet, hogy melyiket illesszem be, ami miatt elgondolkodtam, hogy milyen zenével mutathatnám be magam. Nem tudom, hogy a lélek pontosan hány húros hangszer, de sok-sok zene megpendít egy-egy húrt rajta, és mindegyik máshogy szól.
Amiből most a válogatás során (és szerintem évekig általánosságban) a legtöbbet hallgattam, az Enigma. Te jó ég, imádom az Enigmát! Tiniként kattantam rá, és azóta is visszamenekülök, ha nyugalomra, ősi gondolatokra van szükségem. Amíg még tudtam írni értékes gondolatokat szépirodalomként, Enigmára és Deep Forestre írtam a legtöbbet. A legkedvencebb számaim a Gravity of Love, Page of Cups, Push the limits, Morphing Thru Time. És itt abahagyom, mert sorolhatnék több albumnyi számot. Deep Forest... Tőlük igazából a Boheme című album az egyetlen, amit kiragadtam, de azt annnyiszor hallgattam már végig, mint többtucat ember az összes albumot együttvéve.
Nagy rákattanás Becktől a Wave is, amit történetesen pont a kedvenc táncos tehetségkutatómban fedeztem fel. Jó, ezt be is linkelem, mert elképesztő hangulatos a tánccal együtt (persze ebben meg van vágva a zene):
Ha már itt tartunk, megjegyzem, hogy Travis Wall, a tánc koreográfusa egy félisten, annyira érti és érzi a zenéket, felfoghatatlanul tehetséges!
Közben én olyan alapossággal elkalandoztam már, hogy időközben ráébredtem, hogy igen nagy fába vágtam a fejszémet a zene-témával, ez nem egy egyposztos történet...
Ma azon gondolkodtam el, hogy hol jön el az a pont, amikor az emberfajzat felnő vagy felnőttnek érzi magát. Ha az merülne fel benned, hogy "Jó, de mi a felnövés definíciója?", akkor ugyancsak az tud lenni a válaszom, mint élőben volt: Hát ez az! Épp ez a kérdés.
Te felnőttnek érzed magad? Mióta? Mitől tekintesz magadra felnőttként? Mitől tekintesz másra felnőttként?
Kor-függő? Tartjuk a 21 évet mint felnőttkor kezdete? A munka, a saját fizetésből gazdálkodás, a különköltözés, az együttélős párkapcsolat, külföldi szerencsepróba, a gyerekvállalás, nagy szakítás utáni egyedüllét, barát(i kör) elvesztése, a szülők elvesztése, nagy csalódás, a lediplomázás vagy egyéb mérföldkő után köszönt ránk a "felnőttség"?
Mivel pont az érdekel, hogy kinél-mi ez a pont, egyedül ezt nem fogom megfejteni, de majd igyekszem begyűjteni néhány véleményt. Ha Neked van saját élményed vagy mondanivaód, oszd meg velem, ha kérhetem, mert tényleg érdekel!
Én úgy tudom elképzelni, hog több lépcsője van ennek, de nem mindenkinek ugyanúgy alakul ugyanúgy időrendben.
Úgy értem, hogy hiába alkotok meg egy idővonalat, például hogy "munkavállalás-fizetés-komoly kapcsolat-külön(össze)költözés-gyerekvállalás-szülők elvesztése", nem mindenkinek így jön sorrendbe, vagy nem ugyanolyan jelentőséggel bírnak.
Én például már sokkal hamarabb leváltam az erős szülői kötődésről, mint ahogy elköltöztem. De elköltözni mégiscsak nagy felelősség, saját magadat kell eltartanod a saját fizetésedből, amit saját magad kell hogy megtermelj.
Nekem a fenti példákból - azokat értve, amiket megéltem - mindegyik fontos pont volt ahhoz, hogy most felnőttnek érezhessem magam. És tudom, hogy még bőven lesz olyan, amikor AHA-élményem lesz, hogy "Jéééééééé, felnőttem"....
Meglepődve értesültem arról, hogy álláshirdetést tettek ki a csoportunkba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kezdtem el kombinálni... Vannak érzéseim, de ezek gyakran tévútra visznek. Hát, jövő héten kiderül...
A YouTube-on van egy rakás olyan videó, amit előkapok, ha rossz kedvem van vagy szeretném megmozgatni magam lelkileg. Ma a "the luckiest people compilation"-ök voltak terítéken, amiken hol a szám elé kaptam a kezem, hol felnevettem, hol kiabáltam, hogy "de mégis mit gondoltál, te barom?!", hol sírtam.
Hogy megértsd az összes érzelem forrását, itt egy példa:
Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen törékeny az élet, sok esetben tényleg hajszálon múlik (akár távolságban, akár időben), hogy valaki életben maradt-e.
Felfoghatatlan, hogy mennyire nem vigyáznak néhányan se magukra, se másra.
Azokat, akik a kocsiban ülve átsuhannak a zebrán gondolkodás nélkül, majdnem elütve az átkelő(ke)t, kirángatnám az autóból és elvenném egy életre a jogsijukat. Jó, nem kéne önbíráskodnom, de a jogosítvány nem arra van, hogy felsőbbrendűvé emeljen minket.
De az még hagyján, de - tisztelet a ritka kivételnek - meg se állnak utána se, hogy megnézzék, hogy él-e még az a szerencsétlen, aki a gyalogos átkelőhelyet akarta használni, a KRESZnek megfelelően. Az ilyenek miatt vagyok már nagyon körültekintő szó szerint, zebra mellett várakozva is igyekszem olyan helyre állni, ahol van valami blokk, ami felfogja az ámokfutókat. Pár hete két ilyen "kisiklós" baleset is volt a környékünkön.
...És kicsit visszakanyarodva, itt jön az, hogy az is kb. ritka kivétel, ha valaki a zebrán megy át. Valakik olyan kemények, hogy rohangálnak át az autópályán, a sorompóval lezárt vasúti síneken, aztán még az életükrt megvédő sofőrnek törik be az autója vagy sodorja veszélybe másnak az életét azzal, hogy félrerántja a kormányt. Ezeknél kiabáltam fel, megkérdezve a laptop kijelzőjét, hogy vajon mégis mi a pék járt a fejében... És-és-és-és azoknál meg, akik nem néznek SEHOVA se előtte se utána, és továbbiszkolnak a helyszínről, hát ott már ledobta az agyam az ékszíjat. Struccpolitika? Ha nem nézek oda, nem történt meg? Majmok!
És akik rallykon meg gyorsulási versenyeken ülnek-állnak a kanyarban, ők mit várnak? 4D-s moziélményt? És akik vonatsíneken motoroznak, és akik parkour mutatványokat gyakorolnak 25 méter magasan, és akik a forgalmas autóutakon esnek-kelnek a gördeszkájukkal? Melyik párhuzamos dimenzióban vélhető ez értelmes cselekedetnek?
Vannak aztán azok, akik nem tehetnek semmiről, éppen csak pont előttük/utánuk/mellettük zuhan le valami, omlik be a talaj, omlik le a hegy, csobban egyet egy bálna, szalad bele az üzletbe egy autó (ezekből amúgy elképesztően sok van, nem is értem). Az ő esetükben abba gondoltam bele, hogy vajon milyen lehet ezután az életük, megváltozik-e az értékrendjük, hisznek-e az őrangyalokban vagy semleges véletlen történésként fogják fel. Engem már az megrendít, hogy megnézem ezt a videót, nemhogy átéljek egy ilyet.
Az összeállítás szerkesztője volt olyan figyelmes, hogy az érzelmi hullámvasutat feldobja néhány vidámabb pillanattal, amik jellemzően váratlan sportsikerek, amik filmben bemutatva "Najóóóóvanhaggggyukmááá"-típusú momentumok lennének. Van egy társaság, akik ezekre feküdtek rá, addig-addig próbálkoznak különböző trükkökkel, amíg össze nem jön nekik, aztán előemberi diadalordítással ugrálják körbe egymást. Olyannyira megnyerőek a videóik, hogy ezzel a reklámszakmában egy új utat törtek, mert már leginkább reklámként futnak a videóik egy-egy szponzor nevének/termékének felhasználásával. Valamelyik videóban benne is voltak, ők a Dude Perfect egyébként, linkeltem a YouTube csatornájukat.
Ha azt hiszed, hogy már lecsillapodtam, nagyot tévedtél.. :) Ne hagyjuk szó nélkül azokat a hősöket, akik segítenek másokon, néhol a saját testi épségüket vagy akár életüket kockáztatva. A sok kiakadás után ezeknél éreztem azt, hogy vannak, akik javítanak a Tajgetosz-arányon.
Jó kis emlékeztető volt ez arra, hogy jobban figyeljek magamra és másokra, és majd ha Anya leszek, megtanítsam a gyereke(i)m közlekedni és figyelni magukra és másokra, hogy ki merjem engedni őket ebbe a nagyon sokféle világba.
