Másodszor szeretnék gratulálni a csoportvezetőmnek, aki az elmúlt két nap pszichológiai hadviselésével (kiváltképp a tegnapi hátborzóngatóan gusztustalan körrel) elérte, hogy június 15-én megszűnjön a munkaviszonyom a céggel.
IGEN, a helyemre kerestek embert.
NEM, nem ismerték el. A szánalmasan következetlen improvizációs mese arról szólt, hogy valósznűleg bővül a csoport, csak még nem hagyták jóvá, de valószínűleg jóváhagyják, de ha mégsem, akkor is érdemes felmérni a piacot, hogy milyen jelentkezők vannak, mert ahogy látom, nehéz a pozícióra megfelelő embereket találni.
NANÁ, én ezt nyilván elhiszem, hogy azért ment a sunnyogás, azért nem volt látható a szakmai mentorunk (a mentor igen gyomorforgatóan erős kifejezés rá nézve) naptárjában, hogy már zajlanak az interjúk, azért jártkált hozzá a HR és ejtett ki mások számára is hallgatóan olyan mondatot a száján, hogy "Nagy lendülettel indult, de hamar elmúlt", mert egy még-nem-jóváhagyott bővülés kapcsán kíváncsiságból felmérik a terepet. Úgy, hogy tavaly nyár óta idén márciusban fejezte be az állandó állásinterjúztatásokat, tehát ha valakinek, hát neki igen sok és friss emléke lehet a munkaerő-piacról.
Az viszont meglepetés volt, hogy megtudtam, kitúrták Erát is, akivel nem voltunk képesek felvenni a fonalat a színjátszósdiban, ami szerint csoportunk az Isten delegációja, a csoport működése ideális, mi pedig hülye esendő hibatarisznyák vagyunk, akik rászolgálnak az időnkénti lebaszásra, ugyanakkor könnyeden elsiklanak a hibás statisztikák, az időnként kitörő indulatok és a képmutató hazugaságok felett. Elismerem, erre tényleg nem vagyok képes, hajlandó meg pláne nem. Maradt még ilyen ember a csoportban egyébként.
Alapvetően ami történik, nem bánom, legalább felszabadulok az új lehetőségeknek, alakíthatom a JELENem is - mert megfogadtam, hogy nem olyan helyre megyek, ahol majd akkor lesz nekem jó, ha egyszer ez vagy az történik -, és most már azt is tudom, mekkora szörnyeteg "szárnyai" alól kerülök ki. Azt viszont igen nehéz feldolgoznom, amiket és ahogy mondott nekem.
Én elhiszem, hogy valaki képes rá, hogy kiálljon, ha rá akarnak erőltetni egy rendes munkavállalói felmondást 30 nappal, és végül eléri, hogy közös + 2 hónappal küldjék el, én sajnos nem voltam ehhez elég erős. Egy kört megtettem vele, elértem azt, hogy totál összezavartam és megnehezítettem a dolgát (a játékokban benne vagyok én is, játsszunk), és kivívtam, hogy 60 nap múlva szűnjön meg a munkaviszonyom közös felmondással. Csak aztán ahogy átgondoltam, hogy hogyan fenyegetőzött és miket mondott, arra jutottam, hogy én itt 60 napot nem maradok. Ahol beígérik, hogy kikészítenek, ott nekem nincs miért maradnom.
...És ez a tök jó, hogy a munkahelyi terror kifejezésre nagyjából 85.400 találat van a Google-n, és a felmondások összegzésénél mindenhol leírják, hogy ilyet nem szabad, jogellenes, nem lehet...Akkor is megcsinálják, megy, működik. Én meg nem vagyok elég jól tájékozott, sem érzelmileg kőkemény ahhoz, hogy egy ilyen harcot végigvigyek. Viszont nem vagyok hülye sem.
Öröm az ürömben, hogy Erával ketten tudjuk egymást támogatni a felmondási idő alatt, amíg hallgatnunk kell a többiek előtt a történtekről. Tudom, hogy hogyan lesz tálalva ez az egész, milyen képet fognak rólam festeni a csoport és az egész cég előtt (az imidzs a legfontosabb!), és abban bízom, hogy az a néhány kolléga, akikkel jó kapcsolatot alakítottunk ki, arra fognak hagyatkozni, amilyen érzést keltettem bennük, és nem arra, amit hallani fognak.
Bevallom, nehezen kezelem a sok feszültséget és dühöt, ami feltör belőlem, nem mintha ez bárkit is meglepne, aki ismer. Most nekem vagy egy (vagy több) állat kell (amit megsimogathatok), vagy egy jó nagy adag víz (fürdő), egy agresszív séta (teljesen értem Forrest Gumpot és a futhatnékját), egy kiadós masszázs, egy párnacsata, vagy egy hely, ahol elmebeteg módjára ordíthatok rettenetesen csúnya dolgokat, azzal az egyezségeel, hogy amit mondok, azt semmisnek tekinti az univerzum. Valamelyiket kipróbálom a hétvégén.
Ha sikerül kiengednem a gőzt, utána fókuszálhatok a Hogyan tovább-ra. Addig, amíg ez nem történik meg, nem kapkodom be ezt a szálat is a gondolataim közé, mert nem látok tisztán.
De hogy pozitívan zárjam ezt a kis beszámolót, az óriási megkönnyebbülés és öröm, hogy hamarosan abbahagyom azt a munkát, ahol napi 8-9 órában kizárólagosan negatív visszajelzésekben turkálok. Nagyon jó lesz nekem ezek után és sok pozitív változást fog hozni. 4 évig húzattam le magam önszántamból, most már ennek vége lesz, és ez isteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése