Fel,fel....

Ma azon gondolkodtam el, hogy hol jön el az a pont, amikor az emberfajzat felnő vagy felnőttnek érzi magát.

Ha az merülne fel benned, hogy "Jó, de mi a felnövés definíciója?", akkor ugyancsak az tud lenni a válaszom, mint élőben volt: Hát ez az! Épp ez a kérdés.

Te felnőttnek érzed magad? Mióta?
Mitől tekintesz magadra felnőttként? Mitől tekintesz másra felnőttként?

Kor-függő? Tartjuk a 21 évet mint felnőttkor kezdete?
A munka, a saját fizetésből gazdálkodás, a különköltözés, az együttélős párkapcsolat,  külföldi szerencsepróba, a gyerekvállalás, nagy szakítás utáni egyedüllét, barát(i kör) elvesztése, a szülők elvesztése, nagy csalódás, a lediplomázás vagy egyéb mérföldkő után köszönt ránk a "felnőttség"?

Mivel pont az érdekel, hogy kinél-mi ez a pont, egyedül ezt nem fogom megfejteni, de majd igyekszem begyűjteni néhány véleményt.
Ha Neked van saját élményed vagy mondanivaód, oszd meg velem, ha kérhetem, mert tényleg érdekel!

Én úgy tudom elképzelni, hog több lépcsője van ennek, de nem mindenkinek ugyanúgy alakul ugyanúgy időrendben.

Úgy értem, hogy hiába alkotok meg egy idővonalat, például hogy "munkavállalás-fizetés-komoly kapcsolat-külön(össze)költözés-gyerekvállalás-szülők elvesztése", nem mindenkinek így jön sorrendbe, vagy nem ugyanolyan jelentőséggel bírnak.

Én például már sokkal hamarabb leváltam az erős szülői kötődésről, mint ahogy elköltöztem. De elköltözni mégiscsak nagy felelősség, saját magadat kell eltartanod a saját fizetésedből, amit saját magad kell hogy megtermelj.

Nekem a fenti példákból - azokat értve, amiket megéltem - mindegyik fontos pont volt ahhoz, hogy most felnőttnek érezhessem magam. És tudom, hogy még bőven lesz olyan, amikor AHA-élményem lesz, hogy "Jéééééééé, felnőttem"....

Hoppáré!

Meglepődve értesültem arról, hogy álláshirdetést tettek ki a csoportunkba.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kezdtem el kombinálni...
Vannak érzéseim, de ezek gyakran tévútra visznek.
Hát, jövő héten kiderül...

Telítve

A YouTube-on van egy rakás olyan videó, amit előkapok, ha rossz kedvem van vagy szeretném megmozgatni magam lelkileg. Ma a "the luckiest people compilation"-ök voltak terítéken, amiken hol a szám elé kaptam a kezem, hol felnevettem, hol kiabáltam, hogy "de mégis mit gondoltál, te barom?!", hol sírtam.

Hogy megértsd az összes érzelem forrását, itt egy példa:

Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen törékeny az élet, sok esetben tényleg hajszálon múlik (akár távolságban, akár időben), hogy valaki életben maradt-e.

Felfoghatatlan, hogy mennyire nem vigyáznak néhányan se magukra, se másra. 

Azokat, akik a kocsiban ülve átsuhannak a zebrán gondolkodás nélkül, majdnem elütve az átkelő(ke)t, kirángatnám az autóból és elvenném egy életre a jogsijukat. Jó, nem kéne önbíráskodnom, de a jogosítvány nem arra van, hogy felsőbbrendűvé emeljen minket. 

De az még hagyján, de - tisztelet a ritka kivételnek - meg se állnak utána se, hogy megnézzék, hogy él-e még az a szerencsétlen, aki a gyalogos átkelőhelyet akarta használni, a KRESZnek megfelelően. Az ilyenek miatt vagyok már nagyon körültekintő szó szerint, zebra mellett várakozva is igyekszem olyan helyre állni, ahol van valami blokk, ami felfogja az ámokfutókat. Pár hete két ilyen "kisiklós" baleset is volt a környékünkön.

...És kicsit visszakanyarodva, itt jön az, hogy az is kb. ritka kivétel, ha valaki a zebrán megy át. Valakik olyan kemények, hogy rohangálnak át az autópályán, a sorompóval lezárt vasúti síneken, aztán még az életükrt megvédő sofőrnek törik be az autója vagy sodorja veszélybe másnak az életét azzal, hogy félrerántja a kormányt. Ezeknél kiabáltam fel, megkérdezve a laptop kijelzőjét, hogy vajon mégis mi a pék járt a fejében... És-és-és-és azoknál meg, akik nem néznek SEHOVA se előtte se utána, és továbbiszkolnak a helyszínről, hát ott már ledobta az agyam az ékszíjat. Struccpolitika? Ha nem nézek oda, nem történt meg? Majmok!

És akik rallykon meg gyorsulási versenyeken ülnek-állnak a kanyarban, ők mit várnak? 4D-s moziélményt? És akik vonatsíneken motoroznak, és akik parkour mutatványokat gyakorolnak 25 méter magasan, és akik a forgalmas autóutakon esnek-kelnek a gördeszkájukkal? Melyik párhuzamos dimenzióban vélhető ez értelmes cselekedetnek? 

Vannak aztán azok, akik nem tehetnek semmiről, éppen csak pont előttük/utánuk/mellettük zuhan le valami, omlik be a talaj, omlik le a hegy, csobban egyet egy bálna, szalad bele az üzletbe egy autó (ezekből amúgy elképesztően sok van, nem is értem). Az ő esetükben abba gondoltam bele, hogy vajon milyen lehet ezután az életük, megváltozik-e az értékrendjük, hisznek-e az őrangyalokban vagy semleges véletlen történésként fogják fel. Engem már az megrendít, hogy megnézem ezt a videót, nemhogy átéljek egy ilyet.

Az összeállítás szerkesztője volt olyan figyelmes, hogy az érzelmi hullámvasutat feldobja néhány vidámabb pillanattal, amik jellemzően váratlan sportsikerek, amik filmben bemutatva "Najóóóóvanhaggggyukmááá"-típusú momentumok lennének. Van egy társaság, akik ezekre feküdtek rá, addig-addig próbálkoznak különböző trükkökkel, amíg össze nem jön nekik, aztán előemberi diadalordítással ugrálják körbe egymást. Olyannyira megnyerőek a videóik, hogy ezzel a reklámszakmában egy új utat törtek, mert már leginkább reklámként futnak a videóik egy-egy szponzor nevének/termékének felhasználásával. Valamelyik videóban benne is voltak, ők a Dude Perfect egyébként, linkeltem a YouTube csatornájukat.

Ha azt hiszed, hogy már lecsillapodtam, nagyot tévedtél.. :)
Ne hagyjuk szó nélkül azokat a hősöket, akik segítenek másokon, néhol a saját testi épségüket vagy akár életüket kockáztatva. A sok kiakadás után ezeknél éreztem azt, hogy vannak, akik javítanak a Tajgetosz-arányon.

Jó kis emlékeztető volt ez arra, hogy jobban figyeljek magamra és másokra, és majd ha Anya leszek, megtanítsam a gyereke(i)m közlekedni és figyelni magukra és másokra, hogy ki merjem engedni őket ebbe a nagyon sokféle világba. 

Amelie-módra

A legkedvencebb filmem a világon az Amelie csodálatos élete.
Van az ábrázolt világnézetében valami, amivel nagyon tudok azonosulni, szeretem a képi világát, a színeit, az elborult beszélgetéseket és poénokat benne. Nem tudom, hogy épp ki olvassa ezt, hogy merjem-e ajánlani, mert aki szívéhez inkább a hollywoodi irányzat és stílus áll közel, annak nem fog tetszeni. Szerintem egy kicsit bolondnak kell lenni ahhoz, hogy megfogjon a film.
Mindenesetre aki egy bájos-bolondos külön világba szeretne csöppenni két órára, az bátran nézze meg! Betegség esetén nagyon jót lehet aludni rá :))

A film elején néhány karaktert az alapján mutatnak be, hogy az illető mit szeret és/vagy mit nem szeret. Szoktam azon gondolkodni, hogy rólam miket lehetne elmondani.

Diadalittas érzéssel tölt el, ha a kimosott ruhákat egy körben el tudom vinni a szárítóig. (Igaz, hogy közben úgy nézek ki, mint Guszti a Hamupipőkében a kukoricákkal, de épp ez a kihívás.)

Amikor a bankban dolgoztam, mágikusnak éreztem, ha pont ugyanannyi borítékot markoltam fel, mint ahány válaszlevelet be kellett borítékolnom.
Szeretem, hogy ha savanyút iszom, kacsintok tőle, pedig egyébként nem tudok kacsintani.
Szeretem a fák ágaira "pompomként" kinövő vadhajtásokat. (Most kigugliztam, és ma is tanultam valamit: ez fagyöngy!)

Kiválóan szórakozom a madarak megfigyelése közben.
Nem szeretem, ha valaki sokszor úgy kezdi a mondatot, hogy "Gyerekek, ...".
Irtózom attól a legendától, hogy évente több pókot megeszünk álmunkban. (Csak érdekességképpen, először kapásból azt írtam, hogy rémálmunkban...)
Felbosszant, ha már a mondatom elején ahamozik meg ühümözik valaki, amikor még nem is mondtam információt.

Nemszeretem-mondatokat sokkal nehezebben találok. Az a baj, hogy rengetegszer eszembe jutott már, ha valaminek örültem vagy valamin bosszankodtam, hogy "Na, ezt felvenném a listámra", de eddig nem csináltam listát.

Nem szeretek zsepire, szalvétára, vattára ráharapni. (Ne kérdezd, hogy a zsepi honnan jött, mert fogalmam sincs.)
A konyakosmeggyes meg bonbonos dobozok előtted vannak? Na, ha a teteje belsejében végighúzod a körmeidet, az borzasztó érzés. Nem szeretem ezt felidézni. 
Szeretem a régi kétütemű motorok benzinszagát.

Ha már témánál vagyunk: Nem szeretem azokat az alkalmakat, amikor óriási lelkesedéssel és szeretettel ajánlok valakinek egy filmet, zenét, éttermet, szolgáltatót és aztán nem csupán nem jön be az illetőnek, de még le is szól, hogy nekem hogy tetszhet az ilyen. Borsót és Pimpit körülbelül másfél éve fűzöm, hogy nézzük meg a filmet együtt. Pimpi most elég jó alibit talált magának Angliával, de nem adom fel a küldetésemet, hogy megszerettessem a filmet valakivel, aki még nem látta :)


....Szerintem itt fogom bővíteni a pontokat, vagy a bejegyzés szerkesztésével, vagy kommentekben, mert van itt még, ahonnan ez jött! 

Ui.: Szeretem a kék vízcsapokat a kisebb városokban, falvakban, községekben.

Dömping

Éjjel kettő óra környékén azon kaptam magam, hogy egyáltalán nem alszom. Elborították az agyam a gondolatok és azóta is örvénylenek, plusz köhögök is, úgyhogy negyed 4 körül kiköltöztem az utóbbi időben berendezett alvó- és fetrengőbázisomra, a nappaliba, hogy legalább a Drágaszágom tudjon aludni.

Őrület-közeli élmény néha nőnek lenni. Mennyi minden tud egyszerre kavarogni egy elmében...!

Sok forrás ajánlja, hogy az ilyen elszabadult gondolatdömpinget csitítsuk le, de ha egyszer most ráérek éjszaka végigpörgetni egy ilyen elemzést, akkor engedek neki.

De nem ám csak ennyiről van szó, mert közben rágódom a betegségem okán és üzenetén és irányításának lehetőségén is, mert nagyon unom már ezt a liftezést, hogy hol lelkiismeret-furdalásom van amiatt, hogy harmadik hete kiestem, hol olyan köhögőrohamot produkálok, hogy gondolatban az asztalra csapok, hogy ezt ki kell feküdni, így nem lehet visszamenni a stressz-zónába... Pénteken megyek kontroll-röntgenre és újabb egyeztetésre a két orvosomhoz - az egyik kiír táppénzre, cserébe egyáltalán nem mozgatja meg a fantáziáját azért, hogy segítsen; a másik pedig meggyógyít -, hogy hogyan tovább. 

Gondolok a Drágaszágra is, nézegettem, meg-megérintgettem. Csodálatos férfi... A legnagyobb bizonyíték számomra arra, hogy szeretnek engem Odafönt. Nagyon visszamennék megszeretgetni, de inkább hagyom pihenni, majd reggel pótlólagosan levezetem a szerelemrohamot :)
...Mondják és írják az okosok, hogy a szerelem elmúlik max. egy-másfél év után, dehát ez hülyeség, kérem! Nyilván változik a minősége egy kicsit, de ez még mindig szerelem, hamarosan két éve, és marad is még egy darabig. 

Rendeltem könyveket és meg is érkeztek tegnap, úgyhogy ma elmélyedek kicsit az önismeret egy újabb formájában, a DISC módszerben (a piros-sárga-zöld-kék felosztásos), plusz újra elolvasom az egyik, ügyfélszolgálattal kapcsolatos hozzáállásomat meghatározó könyvet, aminek a címe Ügyfélszolgálat felsőfokon. A csomaghoz tartozott egy tréninggyakorlatokat tartalmazó könyv is az ügyfélszolgálathoz szükséges készségek feljelsztéséhez, ami hasznos lehet magam miatt is, de ki tudja, lehet, hogy egyszer szükségem lesz arra, hogy másokat segítsek vele terelgetni. Ez valahogy mindig ott bujkál a fejemben.

Visszanézve csak a bekezdések számát, azért magamat is elkápráztatom azzal, hogy ezeken mind kattogok alvásidőben. Az is igaz, hogy azzal, hogy leírtam, csitult. Most azt érzem, az agyam pörög, hogy valamit feldolgozzon még, de nem jön annyi téma már.

Ja, de.
Én nem tudom, hogy ma különleges este van-e, vagy csak a nyitott ablak miatt, de annyi szirénázó rendőr- és mentőautót hallottam éjjel 2 és fél 4 között elszáguldani a Thököly úton, hogy beleborzongtam, hogy ennyi minden történik. No és itt tudnám elvinni a hangulatom a legaljáig azzal, hogy belegondolok, hogy aki érintett a szirénázásban, mit érezhet, de nem volna jótékony hatással a megnyugvásomra, így inkább pozitívabb sugallatú vizekre evezek. Egyszerű: Drágaszág. És kész :)

Kezdek álmosodni, úgyhogy megragadom az alkalmat és alvásra kényszerítem magam. "Könnyű álmot hozzon az éj!"

A Drága Ügyfelek

Nem felejtem el: gimnázium 12. osztályában az egyik kommunikáció-fakultáción felmerült a kérdés, hogy mit szeretnénk majd dolgozni. Emlékszem, hol ültem, milyen fényviszonyok voltak.

Én ott fogalmaztam meg hangosan, hogy nekem nincsenek munkához kapcsolódó erős célkitűzéseim és vágyaim vagy kitűnési szándékaim munkát illetően, én nem ettől akarok nagy ember lenni. Én abban szeretnék majd kitűnni, hogy bármilyen munkát is végezzek - legyen az egy boltos, pultos, akármi -, az emberek szeretik, AHOGY végzem a munkám és amilyen érzést adok nekik. Már akkor is foglalkoztatott, hogy lehet az, hogy az egyik helyen kedvesen segítenek, a másik helyen úgy érzem, tudatlan és zavaró tényező vagyok. Hétköznapi és mindennapos (!) hős akarok lenni. Ennek az egyik aspektusa az Anyaság, ami a legfontosabb célom, ez a domináns. Az lesz a legnagyobb életművem, ha egy(-két) épkézláb, barátságos, értelmes, érzelmileg is intelligens, egész családból kireppenő fiókát adok majd a világnak. De hogy a manapság értelmezett munka mi legyen, ezen azóta is dilemmázok. A HOGYANról alkotott kép viszont azóta is erősödött.

...És itt jön a számtalan kérdőjel és WTF, színes, dinamikusan változó rajzolt háttérrel és mesébeillő hangeffektekkel.

Hogyan lehetséges, hogy annyi de annyi üzlet, hely, cég alkalmazottja és vezetősége nem rakta össze még a fejében, hogy egy minimális szint fölött már a kiszolgálás minősége lesz a legfontosabb?

Hogyan lehetséges, hogy azokat az alkalmazottakat, akik az Ügyfeleket "pátyolgatják" és szolgálják ki, becsülik és fizetik meg a legkevésbé? Nézzünk már meg néhány call centert vagy pl. egy kasszást, eladót vagy pékségben dolgozó pultoslányt... Ha reggel jól indítja a napod, mikor álmosan a kávéd vagy a reggelidet kéred (és nem egy akkora sündisznó, hogy már az ajtón belépve szúr a tüskéje), akkor munka után is betérhetsz költeni egy kis pénzt, vinni haza valami finomat.

Hogyan lehet, hogy szinte alig van olyan szakirány vagy szakképzés, ahol erről szót ejtenek egyáltalán? Gyakorlatilag mindenhol elférne, mert akinek nem külső, annak belső Ügyfele (munkatársa) van. Melyik szakirány választásával lehet majd egy mostani gimnazistából egy, az Ügyfelekhez igazán értő szakember? 

Ha van egy ügyfélkiszolgálásra irányuló pozíció, miért a diploma az elsődleges szempont és nem az ügyfélcentrikus hozzáállás? Nekem meggyőződésem, hogy egy igazán jó ügyfélszolgálatos/kiszolgáló/pultos/eladó meg tudja növelni a vállalkozás/hely/üzlet forgalmát, bevételét, népszerűségét, ügyfélkörét stb., ahogy el is tudja űzni. Nekem például már több olyan hely is van az össze-nem-írt listámon, ahova nem vagyok hajlandó bemenni - több pékség, csak hogy értsétek a fentebbi példámat -, és azon szoktam képzelődni, hogy biztos nem vagyok ezzel egyedül. Még a Bankban dolgoztam, amikor lehetőségem nyílt moderátorként mini-ösztönző-tréningeket tartani a kollégáknak arról, hogy mi is az az Ügyfélélmény, külső és belső Ügyfelek, milyen apróságok tudnak nagy változást elérni. I M Á D T A M ! Annyira szeretnék ebben a témakörben megosztani tapasztalatokat, gondolatokat, tréningelni és hasonlók, de diploma nélkül a kutyát nem érdekli, hogy mi van bennem.  Csinálom élesben is szívesen - de akkor menjek el nettó 80-90 ezer forintért valahova, ahova az álláshirdetések alapján 48 év szakmai tapasztalat, 3 nyelvvizsga és szintén szakirányú végzettség kell? 

Miért van az, hogy az egészségügyben dolgozók egy jelentős része - óriási tisztelet a kivételnek! - tapasztalataim alapján egy merő méregzsák, aki a segítségre szoruló emberekbe karmol bele? Egyik tényezője nyilvánvalóan a nevetséges fizetés, másik a kiégés. De valami miatt csak átküzdik magukat az emberek egy fél életnyi tanuláson ahhoz, hogy ebben dolgozhassanak... Plusz én nagyon sok fiatal egészségügyi dolgozón is ugyanazt a grimaszt látom, amitől megcsúsznak a szemöldökeim. Ismétlem, van kivétel, de megerősítem, hogy én nagyon kevés ilyen fehérköpenyes hollóval találkoztam.

És hogy hogyan jutottam ide...
Elértem oda, hogy 2 év kozmetikus-gyakornokság, 1 év játszóház, fél év telefonos ügyfélszolgálat és 4 év csakéskizárólag panaszkezelés után kaptam elég információt az Ügyfelek igényeiről és sérelmeiről, kaptam elég negatív visszajelzést, megkeseredett és gúnyos stílust, és sok olyan panaszt, ami elkerülhető lett volna, ha az adott cég kollégái kicsit is értettek volna az emberek, az Ügyfelek nyelvén.
Ezek miatt sokkal inkább érzékeny vagyok a témakörre, és sokat jár az agyam arról, mit tudnék én változtatni annak érdekében, hogy jobb legyen a világ. Előbb-utóbb biztos lesz eredménye... :)

Halandóság

Megdöbbentő, mennyire el tudtam felejteni, hogy halandó, esendő, törhető ember vagyok, és hogy az engem körülvevő dolgok nem svédasztalos reggeliként tekintendők.

Nem voltam még ilyen beteg, és nagyon fogok rá figyelni, hogy ne is legyek jóóó sokáig. Kedden kiderült ugyanis, hogy tüdőgyulladásom van.

Amikor csak apró levegővételeket tudsz megtenni és azokat is nehézkesen és fájdalommal, na, hát az egy kiváló szituáció arra, hogy alázatot, türelmet és hálát tanulj.

Alázatot, hogy ha azt mondják, maradsz a seggeden egész álló nap egész álló héten és pihensz, akkor nem rinyálsz, hogy unatkozni fogsz. Tényleg nem rinyálsz, mert nincs is másra erőd. Amikor beleszédülsz abba, hogy kimész pisilni, vagy bátor vállalkozás egy zuhanyzás... Tényleg nagyon érdekes tapasztalat.

Türelmet, hogy ha már ilyen helyzetben vagy, akkor innen nem egy vállvonás kimászni. A legyengült szervezetnek annyi időbe fog kerülni, hogy összeszedje magát, amennyibe, és kész. Ostorozhatom magam, hogy bénaság, de vajon mennyivel segítem - vagy mennyivel hátráltatom - magam ezzel.... Türelem az is, hogy kivárd azt a napi 2 és fél órát, amíg a párod megörvendeztet a társaságával.

És a hála. Te jó ég, mennyi mindenért lettem hirtelen hálás megint...
Hálás vagyok, hogy nem lett rosszabb a helyzet és legalább most kiderítették, hogy mi a baj. Hálás vagyok, hogy apránként, de minden nap javul a helyzet valamilyen szemszögből egy icipicit. Hálás vagyok, hogy a családom ennyire szerető és törődő. Hálás vagyok, hogy a Szerelmem napi 9 órás munkaidején és napi több túlóráján túl gondokoskodva lát el szeretettel, és hektoliter számra hordja nekem a teát és a vizet. Hálás vagyok, hogy egy-két barátom érdeklődik felőlem. Hálás vagyok, hogy bár a hosszú betegállomány miatt jelentős bevételkiesés lesz várható következő hónapban, nem kell azon rágódnom, hogy túlélünk-e májusban valahogy.

Levegőt venni tényleg a legtermészetesebb dolog, annyit és akkorát, amekkorára csak szükséged van - amíg nincs valami bajod. És az a durva, hogy olvastam én már ilyeneket sok helyen, pl. az agyvérzésből felépült agykutató Mennybe döngölve című könyvében, és akkor elképzeltem, hogy milyen nehéz lehet újra megtanulni járni, beszélni stb., de nem olyan "pórázvisszarántós" élmény, mint megtapasztalni, hogy nem vagy akkora Jani, ha csak pihegve tudsz levegőt venni...

Most úgy érzem, ha meggyógyulok, legszívesebben motivációs beszédeket tartanék országszerte...

Gyengélkedő

Hát most fizikálisan és mentálisan is gyengélkedek.
Mérges vagyok magamra, hogy ilyen mimóza vagyok, és az immunrendszeremre, hogy egy nagy tál puding. Oké, felhúztam magam valamin és hangosan, szenvedélyesen nyilvánítottam véleményt Anyuéknak és Barbinak róla, amitől belobbanhatott, de azért kicist átestünk a tó lúdoldalára, mert ma már hörghurutra kaptam antibiotikumot. Na jó, az immunrendszerem dicséretére váljék, hogy tizenakárhány év után ismét képes volt "lázadni" betegség ellen. Sajnos nem volt elég, de csak így tovább, nem kell mindig teljesen kikészülni egy vírustól...

Feladat viszont, hogy tegyek valamit az unalom ellen, mert az már nagyon megesz... (Ez az, mert ha még poén lenne itthon lenni, de nem az!)
A keresztrejtvény, amit találtam, nem köt le, a Felnőtt húsleves című könyv nem tetszik. Érdekes, mert a Nő az egyik kedvencemmé vált, mikor olvastam, többször is. Most vagy én változtam azóta annyit, hogy Csernus Doktor stílusa már nem jön be, vagy tényleg erőltetett a könyv létrejötte és szövegezése. Kicsit olyan érzésem is volt az olvasása közben, mintha az egyik írónak muszáj lenne feltétlenül meghatározni, hogy ki az alfahím, de a másik két beszélgetőpartner nem ezzel a céllal beszélgetne. Sokszor volt "jajnemáár"-érzésem, ami alatt azt értem, hogy bár olyan stílusban íródott a könyv, mintha egy hosszú beszélgetést "jegyzőkönyveztek" volna, néhány mondat, gondolat olyan (kézzelgesztikulálás) darabos, recsegős. Ennél jobban most nem fogom tudni érzékeltetni a mondanivalómat.

A teljes YouTube-ot kinéztem, a követett blogjaim sem bővülnek óránként posztokkal... Előfordulhat, hogy fogom írni a saját blogomat?

Visszatekintve, gyanús..... :)