Telítve

A YouTube-on van egy rakás olyan videó, amit előkapok, ha rossz kedvem van vagy szeretném megmozgatni magam lelkileg. Ma a "the luckiest people compilation"-ök voltak terítéken, amiken hol a szám elé kaptam a kezem, hol felnevettem, hol kiabáltam, hogy "de mégis mit gondoltál, te barom?!", hol sírtam.

Hogy megértsd az összes érzelem forrását, itt egy példa:

Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen törékeny az élet, sok esetben tényleg hajszálon múlik (akár távolságban, akár időben), hogy valaki életben maradt-e.

Felfoghatatlan, hogy mennyire nem vigyáznak néhányan se magukra, se másra. 

Azokat, akik a kocsiban ülve átsuhannak a zebrán gondolkodás nélkül, majdnem elütve az átkelő(ke)t, kirángatnám az autóból és elvenném egy életre a jogsijukat. Jó, nem kéne önbíráskodnom, de a jogosítvány nem arra van, hogy felsőbbrendűvé emeljen minket. 

De az még hagyján, de - tisztelet a ritka kivételnek - meg se állnak utána se, hogy megnézzék, hogy él-e még az a szerencsétlen, aki a gyalogos átkelőhelyet akarta használni, a KRESZnek megfelelően. Az ilyenek miatt vagyok már nagyon körültekintő szó szerint, zebra mellett várakozva is igyekszem olyan helyre állni, ahol van valami blokk, ami felfogja az ámokfutókat. Pár hete két ilyen "kisiklós" baleset is volt a környékünkön.

...És kicsit visszakanyarodva, itt jön az, hogy az is kb. ritka kivétel, ha valaki a zebrán megy át. Valakik olyan kemények, hogy rohangálnak át az autópályán, a sorompóval lezárt vasúti síneken, aztán még az életükrt megvédő sofőrnek törik be az autója vagy sodorja veszélybe másnak az életét azzal, hogy félrerántja a kormányt. Ezeknél kiabáltam fel, megkérdezve a laptop kijelzőjét, hogy vajon mégis mi a pék járt a fejében... És-és-és-és azoknál meg, akik nem néznek SEHOVA se előtte se utána, és továbbiszkolnak a helyszínről, hát ott már ledobta az agyam az ékszíjat. Struccpolitika? Ha nem nézek oda, nem történt meg? Majmok!

És akik rallykon meg gyorsulási versenyeken ülnek-állnak a kanyarban, ők mit várnak? 4D-s moziélményt? És akik vonatsíneken motoroznak, és akik parkour mutatványokat gyakorolnak 25 méter magasan, és akik a forgalmas autóutakon esnek-kelnek a gördeszkájukkal? Melyik párhuzamos dimenzióban vélhető ez értelmes cselekedetnek? 

Vannak aztán azok, akik nem tehetnek semmiről, éppen csak pont előttük/utánuk/mellettük zuhan le valami, omlik be a talaj, omlik le a hegy, csobban egyet egy bálna, szalad bele az üzletbe egy autó (ezekből amúgy elképesztően sok van, nem is értem). Az ő esetükben abba gondoltam bele, hogy vajon milyen lehet ezután az életük, megváltozik-e az értékrendjük, hisznek-e az őrangyalokban vagy semleges véletlen történésként fogják fel. Engem már az megrendít, hogy megnézem ezt a videót, nemhogy átéljek egy ilyet.

Az összeállítás szerkesztője volt olyan figyelmes, hogy az érzelmi hullámvasutat feldobja néhány vidámabb pillanattal, amik jellemzően váratlan sportsikerek, amik filmben bemutatva "Najóóóóvanhaggggyukmááá"-típusú momentumok lennének. Van egy társaság, akik ezekre feküdtek rá, addig-addig próbálkoznak különböző trükkökkel, amíg össze nem jön nekik, aztán előemberi diadalordítással ugrálják körbe egymást. Olyannyira megnyerőek a videóik, hogy ezzel a reklámszakmában egy új utat törtek, mert már leginkább reklámként futnak a videóik egy-egy szponzor nevének/termékének felhasználásával. Valamelyik videóban benne is voltak, ők a Dude Perfect egyébként, linkeltem a YouTube csatornájukat.

Ha azt hiszed, hogy már lecsillapodtam, nagyot tévedtél.. :)
Ne hagyjuk szó nélkül azokat a hősöket, akik segítenek másokon, néhol a saját testi épségüket vagy akár életüket kockáztatva. A sok kiakadás után ezeknél éreztem azt, hogy vannak, akik javítanak a Tajgetosz-arányon.

Jó kis emlékeztető volt ez arra, hogy jobban figyeljek magamra és másokra, és majd ha Anya leszek, megtanítsam a gyereke(i)m közlekedni és figyelni magukra és másokra, hogy ki merjem engedni őket ebbe a nagyon sokféle világba.